Az IPA Zala megyei Szervezete meghívása alapján idén is részt vettünk a november 14-én megrendezett IPA bálukon. Mint korábban mindig, most is a Göcsej Palatinus Étterem és Panzióban jöttek össze a táncos lábú bálozók. Kisházi Gábor elnök megnyitójában elmondta, hogy immár a 16. IPA bálon vagyunk jelen, melyen 82 fős közönség vesz részt.
Az elnöki megnyitót követően a Generációk Táncegyüttes műsorát láthattuk, melyet vastapssal jutalmazott a lelkes közönség. A vacsora a hagyományokat folytatva most is finom volt, melynek elfogyasztását követően jól esett egy kis mozgás. Az étkezést követően Gaál Szabolcs és neje által szolgáltatott zenére ropta a táncos lábú nagyérdemű. Idén is nagyon sok tombolatárgy volt, a Szombathelyi Szervezet felajánlását a Zala Megyei Szervezet kincstárnoka nyerte. Fortuna idén kegyes volt hozzánk, egy ajándékcsomaggal térhettünk haza. A hangulat most is fergeteges volt, melyről a zenész házaspár (GáSza Music) gondoskodott. Jó volt újra találkozni Zala megyei és szlovén IPA barátainkkal. Új élményekkel gazdagodva, új barátokat szerezve térhettünk haza.
Mester József