Zalai IPA barátaink még a tél beállta előtt, november 11-én tartották hagyományosan a báljukat. Ismét teltház jött össze, hiszen az IPA tagjai már nagyon ki vannak éhezve a rendezvényekre. 3 fős delegációnk is nagy örömmel vett részt a rendezvényen, mely a korábbi évekhez hasonlóan most is nagyon jó hangulatú volt, a zenét a GáSza Party (azaz Gál Szabolcs és felsége) szolgáltatta. Operett számokat énekeltek Kardos Eszter és Horváth Szilárd, majd pedig a Salsa Fuerte tartott bemutatót, mely után már a báli résztvevők is a parkettre léphettek.
A vacsorát Pálffy László támogató csapata prezentálta, mely idén is nagyon finom volt. Az összejövetelen nem csak a házigazda zalaiakkal, hanem a szintén törzsvendég tapolcai és szlovéniai küldöttséggel is találkozhattunk és beszélgethettünk egy jót a vacsora fogásai között és a táncok szünetében.
Ribes Attila
A képgalériát ide kattintva nézheted meg!
Évi szokásos első rendezvényünket, a farsangi bált január 31-én, szombaton este tartottuk. Idén már nem csak a „szokásos” tagok – rendőrök, pénzügyőrök – voltak jelen IPA Baráti Kör tagokkal a párjainkkal, hanem már a katasztrófavédelemnél és a büntetés-végrehajtásnál dolgozók is. A létszámon is érződött ez már, hiszen 150 fő jött el erre a „csoportos foglalkozásra”.