IPA Szombathelyi Szervezet

9701 Szombathely,
Pf. 325.

IPA Zala bál

2018. november 10., 19:00
Ha Katalin nap, akkor IPA bál Zalában

Évek óta részt vehetünk az IPA Zala megyei Szervezet bálján Katalin nap tájékán. Az idén is ott voltunk, azonban ez most eltért a korábbiaktól, hiszen a bálozó kedvhez egy kis ünnepiesség is kapcsolódott, hiszen immár tizedik alkalommal került erre sor. Idén is teltházas rendezvénynek adott otthont a már korábbi években is jól bevált helyszín, a Göcsej Palatinus Étterem. A baráti hangulatban telt este során nemcsak a helyi IPA tagokat köszönthettük ismerősként, hanem a Manfred Kepe vezette szlovén delegációt is. A szokásosan finom vacsorát követően a Gásza Party Music (alias: Gaál Szabolcs) volt a felelős ismét a zenei aláfestésért. A zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház színművészei, Debrei Zsuzsanna és Bot Gábor adott kiváló báli énekműsort, majd következhetett a bálozó úri közönség a parketten.
A táncnak köszönhetően kellemesen kifáradva köszöntünk el vendéglátóinktól (már a következő nap elején).

R.A.

A képgalériát ide kattintva nézheted meg!




« Vissza az előző oldalra!


IPA Szombathelyi Szervezet - Magyar