A Salomon Ultra Trail Hungary (UTH) Magyarország legnépesebb és legrangosabb terepfutó versenye és idén a jubileumi 10. alkalommal került megrendezésre. Mint minden évben, most is a pünkösdi hétvégén gyűltek össze Szentendrén a telepfutás szerelmesei, hogy együtt ünnepeljenek TheCsanya-val, a programsorozat megálmodójával.
A már ismert távokon (Salomon Twin Peaks 22 km, Salomon Visegrád Trail 30 km, Szentendre Trail 54 km, Szentlászló Trail 84 és a Ultra Trail Hungary 111 km-es királytáv) kívül idén debütált a classic maratoni táv. Szóval aki ennyi táv közül nem tud választani annak valami baja van a terepfutással. A rendezvény reputációját kitűnően jellemzi, hogy teltház volt, az 1500 főben meghúzott limit teljesen kihasználásra került.
Már tavaly ősszel megszületett a döntés, hogy idén a fokozatosság elvét figyelmen kívül hagyva átugrom a Szentlászló 84k távot és a 111 kilométeres királytávra (a név kötelez) adom le a nevezést. Csak reméltem, hogy bírni fogja majd a mostanában gyengélkedő lábam. Annyit tudtam tenni az ügy érdekében, hogy került némi tape szalag rájuk és a térdszorítót is felvettem.  A rajt-cél helyszín a Duna partról áthelyezésre került a templom dombra így az utolsó párszáz méterre még került bele némi szintemelkedés, de 4000 felett már ki számolja?!:) Normál kötelező felszerelést kellett pakolni, így igazolvány, 2xfél liter folyadék, esőkabát, mobiltelefon, fejlámpa, izo fólia, gélek - némi kp. a buszra ha úgy alakul – kerültek a zsákba. Én még ezen felül tettem el karszárat, a botokat és egy sapkát.
A rajt pontban éjfélkor volt és pünkösd vasárnap 00:01 perckor már a többi fénylő fejű sorstársammal együtt koptattam a város macskaköveit, hogy a rövid kivezető szakasz után belevessük magunkat a Pilis sötét rengetegébe. Lajos forrás, Dobogókő, Pilisszentlélek, majd Pilismarót. Biztosan szépek, de ennek az útnak egy jó részét még korom sötétben tettem meg. Kettő lámpát is vittem magammal egyet ami a mellkasomon volt és egyet ami a fejemen. Pilismaróton a testlámpát leraktam, mert gondoltam nem cipelem tovább, a szabályzat szerint egy lámpa kell, így a másik maradt a zsákban.
Következő állomás Dömös és onnan fel a vadálló kövek és a prédikálószék, amit a rutinos helyiek csak Prédinek becéznek. Onnan Lepence, majd a szuper kilátást nyújtó Spartacus ösvényt követően érkezés Pilisszentlászlóra. Ideérve már kellően elfáradtam, pedig innen még egy maraton van hátra több mint 1000m szinttel. Frissítés, gatyába rázás és indulás tovább Visegrádra. A hegy lábánál jeges „fürdő” és jégkockák tuszkolása a sapkába és a karszárba. Irány a vár, onnan át a Pap-rétre. Ez a pont ahogy tavaly is egy tábori kórházra hasonlított, elcsigázott, szédelgő emberek és tűző nap fogadott. Gyors frissítés és uzsgyi innen. Hátra van még a „rettegett két tüske”. A mászás előtt fejmosás a forrásnál és bandukolás fel, majd le, majd fel, majd le. Jöhet a Skanzen, egy utolsó löket kólával és jéggel. Irány a város, a patakparti sétány, aztán fő tér és balra fel majd érkezés a templom téri célkapuba. Bot a magasba, érem a nyakba, hideg vizes törölköző a fejemre. A tervezett teljesítési idővel sajnos már olyan 60 km körül elengedtük egymás kezét, de azért a 20 órás szintidőn belül sikerült teljesíteni a távot.
Voltak a sötétben félrelépések, hajnali borzongás a deres fűben, gyomorfájás, megzuhanás, spontán öngyulladás a tűző napon, felemelkedés. Közben persze visszatérően itt fáj ott fáj érzéske, szóval igazi érzelmi és fizikai hullámvasút.
Ez számokban kifejezve így néz ki: 19 óra 27 perc, 111 km és 4374+D szintemelkedés. A közel 300 fős mezőnyben a 121. hely.

Király(fi)