Elérhetőségek

IPA Szombathelyi Szervezet

Cím: 9701 Szombathely,
Pf. 325.
E-mail:
ribes@ipa-szombathely.hu
Elérhetőségeink


UltraBalaton 2026

2026.04.25.

Minier Attila tagtársunk és kollégánk megint nem bírt nyugodtan ülni a fenekén és összecsődítette futócsapatunk egy részét és addig beszélt, amíg rá nem vett minket, hogy idén is részt vegyünk az UltraBalaton futóversenyen. Tudtuk, hogy nem kis kihívás. Tudtuk, hogy szörnyen átkoztuk tavaly is, hogy ilyenre vett rá minket. Megfogadtuk, hogy soha többet. „Oszt mégis”.
Egyszercsak eljött az indulás napja. És nem csak elindultunk, ha nem időben oda is értünk a rajtra. Nem volt mit tenni, el kellett indulni. Eddig még csak hagyján, mert az egyik csapatvezető, „Mini” kezdett. Aztán jött szép sorban mindenki. A sokadik óra után a második szakaszokon már nem volt ennyi mosoly az arcokon – főleg éjszaka – mint az első etapokkor, de mindenkit buzdítottak, segítettek a többiek. A csapatért való küzdés is hajtott mindenkit. Aztán eljött az utolsó szakasz, ahol Szabó Gábor nem csak, hogy hozta az „űridőt”, hanem még a szakasz közbe beiktatott különdíjas RedBull sprintre is benevezett, akarom mondani becsippantott. És aztán a befutó után jöhetett az eufória, hogy megint megcsináltuk, célfotó. De egyből jött az is, hogy „többet nem veszel rá minket Mini”, „öreg vagyok én már ehhez, hogy 37 órát legyek fenn egyben, fussak és vezessek is”.
Azért nem volt rossz buli, idén is két új csapattaggal futottunk. Íme egyikük, Forstóber Fanny pár sora:
Lehetőséget kaptam, hogy én is elindulhassak a csapattal a 2026-os Ultrabalatonon. Pár hónapja futok rendszeresen, így örömmel vállaltam el ezt a kihívást. Kissé izgultam, nem tudtam mire számítsak egy ilyen versennyel kapcsolatban, de pozitívan csalódtam. Hatalmas élmény volt folyamatosan úton lenni, éjszaka futni a Balaton partján, majd pár óra „pihenés” után újból rajthoz állni kissé fáradtan, de elszántan. Nagyszerű és támogató csapatba kerültem, ami nagyon fontos egy ilyen eseményen, a jó hangulatból és a biztatásokból nem volt hiány. Örülök, hogy elvállaltam és részese lehetettem ennek az élménynek, nem fogom elfelejteni. Köszönöm a lehetőséget.

És alább pedig a másikuk, Szabó Gábor szösszenete:
2026-ban életem első UltraBalatonján vettem részt. Szerencsére egy nagyon rutinos, összeszokott és szervezett csapat tagjaként indulhattam útnak. Minden csapattag kedves és megértő volt velem. A lelkesedésem határtalan volt, hogy végre megízlelhetem ennek a csodás futásnak a varázsát. 31 km-t kellett abszolválnom, három részletben. Nagyon élveztem a versenyzést. Útközben újra előbújt belőlem a versenysportoló. Szerettem volna minél jobb teljesítményt nyújtani, ezért a lelkemet is kitettem a pályán. Ahogy bírtam, minden fölös energiámat beletettem a futásba, igyekeztem kihozni magamból a maximumot. Úgy álltam neki, hogy egy jó kemény edzésnek fogtam fel az egészet, de közben meglepetésként, rengeteg pozitív energiával és élménnyel gazdagodtam a verseny által. Nagyon jól éreztem magam és már alig várom a jövő évi próbatételt, hogy még jobb teljesítményt nyújthassak, mert úgy érzem, hogy azért maradt még a tankban. Ha minden jól megy, akkor folyamatosan fejlődök tovább a csapattal együtt és a jövő évi megmérettetésen még jobb idővel érhetünk célba. Április óta sikerült már két ötezer méteres versenyt nyernem, úgyhogy biztosan szerepet játszott a felkészülésemben a balatoni kiruccanás. Élveztem a verseny minden percét, már csak az alvást kell valahogy rendbe tenni, hogy regenerálódni tudjunk a futások között. Gratulálok az összes csapattagnak, kísérőnek és sofőrnek az eredményhez és hogy ilyen sikeresen helytálltak a megpróbáltatásokon, ezek között a kemény körülmények között.

R.A.

Köszönjük a támogatást a
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányságnak
Paul Zsoltnak (Megoldás Kft.)
Németh Ferencnek (Németh Csomagolástechnika Kft.)
Horváth Balázsnak (Luce Innocente Kft.)

 

UltraBalaton 2026

Kapcsolódó galéria


Vissza az előző oldalra!
Weboldalunk sütiket (cookie) használ működése folyamán annak érdekében, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassa Önnek, valamint a látogatottság mérése céljából. A sütik használatát bármikor letilthatja! Erről bővebb információkat olvashat itt: Adatkezelési tájékoztatónk
IPA Szombathelyi Szervezet - Magyar