Elérhetőségek

IPA Szombathelyi Szervezet

9701 Szombathely,
Pf. 325.
E-mail:
ribes@ipa-szombathely.hu

Vasi Vasember

2022. július 09., 11:00
Rendőr vasból - és Vas-ból

Az éves triatlonos megmérettetések közül a Vasi Vasember a „legkomfortosabb” verseny, a távja és a 11 órás a rajt miatt, aminek a legjobb hozománya, hogy nem kell órákat utazni az esemény helyszínére. A szokásostól eltérően hűvösebb volt az idő és úgy gondoltam ez mindenképpen jól fog jönni majd a futópályán. De előtte még jött egy csobbanás a zöld tóban és egy kis tekergés a vasi lankákon. Szóval elszántan tapostam a vizet a Csónakázó tóban várva a rajtot. Az elején volt egy kis szokásos helyezkedéses „bunyó”, de aztán én inkább kimentem jobb szélre és külső íven próbáltam menni a saját tempómat.  A nyomvonal némileg módosításra került a korábbihoz képest, így egy „kört” kellett megtenni. Nem volt semmi meglepetés, a végére kiderült, hogy még mindig lassú úszó vagyok. Partot érve irány a depó és a nyeregbe pattanva elindultam a 40 km-es hullámvasúton. Szomorúan tapasztalatam, hogy felélénkült a szél és úgy tűnt, bármerre is megyek, mindig csak szembe fúj. Ebből kifolyólag, bár úgy éreztem megfeszülök, mégsem sikerült hozni a tavalyi átlagot és egy kicsit féltem tőle, hogy a „Széll Kálmánnal” történő nagy küzdésben elhasználtam a lábaimat még a futás előtt. A bringa végén egy gyors depó és irány a 4 körös futópálya. Mivel csak 10 km-ről volt szó már az elsőtől kezdve iparkodtam és szerencsére jött a tempó. Mondjuk ezzel az elején még más versenyeken sem szokott gond lenni, de ahogy fogytak a kilik továbbra is vitt a lendület és hogy megmaradjon a lelkesedés, a frissítőknél felváltva colát és vizet vételeztem, majd féltávnál dobtam egy sótabit. Az utolsó kör végén ráfordultam a célkapura és lenyomhattam a stop gombot az órámon.  Érem a nyakba, dinnye és cola az arcba.

És a száraz tények. Az összes 268 férfi induló közül a 142. helyet sikerült megszerezni. Úszás: 35:43, Bringa: 1:22:34, Futás: 46:56. Az utazásom így összesen: 2 óra 50 perc 46 másodpercig tartott. Ismét bebizonyosodott, hogy a versenyen azt tudod „kivenni a zsákból”, amit az edzéseken beleteszel. Tehát a futás mennyiség marad, az úszást és bringát meg fel kell zárkóztatni ........ Szóval, ha találkozunk valahol és éppen nem úszok vagy bringázok, nyugodtan szóljatok rám, hogy húzzak edzeniJ

Király Gábor

A képgalériát ide kattintva nézheted meg!


« Vissza az előző oldalra!


IPA Szombathelyi Szervezet - Magyar