Elérhetőségek

IPA Szombathelyi Szervezet

9701 Szombathely,
Pf. 325.
E-mail:
ribes@ipa-szombathely.hu

Győr Virtual 10k

2020. augusztus 04., 19:45
Duna parti távteljesítés

Az elrendelt négymegyés migráció-ellenes akció keretében öthétre Győrbe vezényeltek. Gondoltam itt sem hagyom ki a lehetőségeket. Mivel a szolgálati beosztás nem tette lehetővé „rendes” versenyen való indulást, ezért maradt a virtuális lehetőség. A neten keresve találtam rá a Győr Virtual 5k-ra és 10k-ra. Én a hosszabb távot választottam – természetesen. Mivel Győrben a KR Szövetség utcai szálláson voltunk elhelyezve az egyetemtől kb. 350 m-re, adta magát a lehetőség, hogy futóedzéseimet és így ezt a távot is a Mosoni Duna mellett fussam le. Augusztus 04-re terveztem be a teljesítést. Mint a többi futáskor is, most is este indultam el, amikor már nem volt annyira meleg. Már ¾ nyolc volt, amikor „elrajtoltam”. Az időjárás előrejelzésnek megfelelően akkor már elég felhős volt az ég, de nem esett még. Az első kb. 3 km-t normál viszonyok között teljesítettem, majd elkezdett szemerkélni az eső, a következő kb. 2-3 km-en aztán esett, majd a végét már „csak” vizes aszfalton futottam.
Az időm nem lett valami jó, mert a szelet a táv első felében rézsűt szembe kaptam. Így is sikerült 56’ 33” alatt lefutnom a negyed maratont (5’32”/km). Azonban ezek az apróságok nem akadályozhattak meg a „célba érésben”.
Pár nappal később az érmet személyesen vehettem át a szervezőktől egy újabb nekilódulás előtt.

R.A.

A képgalériát ide kattintva nézheted meg!


« Vissza az előző oldalra!


IPA Szombathelyi Szervezet - Magyar