2016-ban már az év elején, január 29-én megtartásra került az IPA Magyar Szekció küldöttgyűlése. Idén is volt olyan tagszervezet, mely sajnos nem kívánt részt venni sem küldöttel, sem megfigyelővel. Az „érdemi munka” megkezdése előtt szokásosan az elismerések átadására került sor. Elsőként az aranydiplomákat adták át a kiemelkedő támogatóknak, majd a Kiváló IPA Munkáért emlékérmek átadása következett. Tagszervezetünktől két támogató kapott aranydiplomát, Németh Beáta és Paksa Norbert. Köszönjük többéves, kimagasló és önzetlen segítségüket, számítunk rájuk a jövőben is. Dr.Magyar Csaba elnökségi tagtársunk pedig többéves munkájáért vehetett át elismerést.
A rövid technikai szünetet követően a beszámolók következtek, melyeket a küldöttgyűlés elfogadott. Ezután a munkaterv és a pénzügyi terv előterjesztésére került sor, szintén „csont nélkül” átmentek.
Mindezek után jöhetett az ebéd, mely vidámabbá tette a hangulatot. Legalábbis egy időre, mert a tisztújítás végül is parázs vitába torkollott a jelölési eljárás lefolytatása okán. Végül a tisztújítás elmaradt, új jelölő bizottság került megválasztásra és a tisztújítás március 4-re halasztódott.
Delegációnk hangulatát az események nem rontották el, vidám hangulatban ültünk autóba. Hazafelé tartva egy útbaeső kis étteremben fehér asztal mellett is köszönetet mondtuk támogatóinknak és tagtársunknak az eddigi segítségért és munkáért, külön kiemelve, hogy az elismerés nem csak a múltnak, hanem a jövőnek is szól. Mindannyian ígéretet tettek, hogy legalább ekkora erővel lesznek velünk a jövőben is.
Ribes Attila
Bajnokok lettünk, földön-vízen- no nem levegőben, hanem - kerékpáron
Szlovén rendőr kollégákkal már több határon átnyúló szakmai rendezvényen (lásd pl. korábbi cikkünket a szlovén állam megalakulása alkalmából szervezett kiállításon) valamint szlovén IPA rendezvényen (mint pl. az októberi szlovén országos kongresszuson) találkoztunk, ismerkedtünk. Most azonban közvetlenül hívott meg minket a Lendvai IPA Szervezet a korábban már kialakult kezdeti ismeretség alapján.
Évi szokásos első rendezvényünket, a farsangi bált január 31-én, szombaton este tartottuk. Idén már nem csak a „szokásos” tagok – rendőrök, pénzügyőrök – voltak jelen IPA Baráti Kör tagokkal a párjainkkal, hanem már a katasztrófavédelemnél és a büntetés-végrehajtásnál dolgozók is. A létszámon is érződött ez már, hiszen 150 fő jött el erre a „csoportos foglalkozásra”.