Világkongresszus Új-Zélandon

2016. október 04., 10:00
Nemzetközi IPA kongresszus, na de jó messze

Az IPA Magyar Szekciója nemzetközi alelnökeként abban a megtiszteltetésben részesültem, hogy a Közgyűlés döntése alapján dr. Simon Tamás úrral, a szekció elnökével én képviselhettem a magyar IPA barátokat a szervezet idei világkongresszusán.
Azért is különösen nagy megtiszteltetés volt a részvétel, mert Magyarországtól sokkal távolabb nem lehetett volna az eseményt megrendezni, hiszen október 4-9 között Auckland, Új-Zéland legjelentősebb városa adott otthont a kongresszusnak.
A távolságokat érzékeltetendő meg kívánom jegyezni, hogy 11 időzónán kell keresztülutazni ahhoz, hogy Aucklandba érjünk. Ehhez mérten a repülőút a Budapest – Dubaj szakaszon majd hat órát és 6.000 km-t, míg a Dubaj – Auckland szakaszon 16,5 órát vett igénybe. Ez utóbbi 14.500 km-es hosszával a második leghosszabb működő nonstop repülőjárat a világon.
Október 2-án délután indultunk a budapesti reptérről, hogy 23:30-kor leszálljunk az Emirátusok legnagyobb városában, amiből – éjszaka lévén – csak a fényeket láttuk.
Másnap reggel folytattuk utunkat és az időeltolódást beleszámítva 3-án reggeltől 4-én délig utaztunk. Aucklandban átlagos tavaszi langymeleg fogadott, a hosszú tél után már virágba borultak az egzotikusabbnál egzotikusabb fák … Furcsa volt megérkezni a magyar őszből.
Az első nap (meg a többi is) az akklimatizálódással telt, a szállodába megérkezve megpróbáltunk pihenni, illetve az általunk vitt ajándékokat raktuk össze. Este fogadással kezdődött meg a hivatalos program. Másnap megkezdtük az ülésezést, elsőként megállapítottuk, hogy a 68 tagország közül 63 küldte el képviselőit. A nemzetközi elnökség sajnálattal tájékoztatta a jelenlévőket, hogy Törökországban ismét felfüggesztették az IPA működését, így képviselőiket sem tudták elküldeni. Ezt követően rátértünk az előzetesen megküldött napirendi pontok megtárgyalására. Először a nemzetközi elnökség beszámolóit hallgattuk meg, majd a Gimborni Oktatási Központ vezetője ismertette az elmúlt év eredményeit. Ezt követően a nemzetközi elnökség, illetve a szekciók által javasolt módosítások (motions) megtárgyalása következett. Mire eddig elértünk, már vége volt a második nap délelőttjének. Délután különböző előadásokat, tájékoztatókat hallhattunk és itt hangzott el, hogy az USA visszalépett a 2021. évi világkongresszus megrendezésétől, helyettük Horvátország jelentkezett be.
A sok munka mellett az első két nap nem jutott idő a környék megismerésére, csütörtök este sikerült először kiszabadulnom a városba. Első utam egy ajándékboltba vezetett hűtőmágnes és kulcstartó jellegű igények kielégítése céljából. Mintegy két perce tartózkodtam az egyetlen, még nyitva tartó boltban, amikor arra lettem figyelmes, hogy mellettem magyarul beszélnek… Szokták mondani, hogy nincs olyan tája a világnak, ahol ne botlanál magyarokba, de azért erősen meglepődtem. Mint kiderült, a házaspár hét éve él Christchurch-ben (ez a Déli-sziget legnagyobb városa), és most ajándékot vásárolni jöttek, mert fél év után végre hazalátogatnak…
Pénteken időben befejeződött a kongresszus, így több idő maradt a várossal ismerkedni, fel is mentem a Skytowerbe, az itteni kilátóba, amely a város közepén magasodik és a legmagasabb, látogatók által is felkereshető platformja 220 méter magasan van. Fentről le lehet ereszkedni egy szál kötélen is, ezt inkább nem próbáltam meg…
A szombat a várossal történő ismerkedés jegyében telt: először a városi parkot kerestük fel, majd az (egyik) kikötőt, végül az új-zélandi rögbi csapat, az All Blacks szentélyét, az Eden Parkot. Az itteniek elhivatottságát a rögbi iránt a magyarok fociimádatával lehet csak összehasonlítani (bár ők szebb eredményeket érnek el). Az itteni válogatott, mint ismert, a hagyományos Haka harci tánccal rombolja földig mindenkori ellenfele morálját, ezt sajnos nem mutatták be.
Vasárnap – mivel a repülőtérre csak este hatkor kellett kimennünk – Auckland további felfedezését tűztem ki célul. Ez a hol megeredő, hol megálló esőben nem volt túl kellemes, de az utolsó napot semmiképpen sem terveztem a szállodában tölteni. A térkép alapján felkerestem néhány további parkot, meglátogattam ismét a kikötőt, és kevéssel a transzfer indulását megelőzően tértem csak vissza a szállodába.
A repülőút visszafelé sem volt rövidebb (nettó), bár óra szerint alig tartott pár órát: este 9 után szálltunk fel Aucklandból és hajnali négyre Dubajba értünk (igaz, közben visszafelé is megtettük a kilenc időzónát, így jön ki a 16 óra repülés). Végig éjjel utaztunk, ami azzal az előnnyel járt, hogy aki akart (és tudott), alhatott a gépen. Én is így tettem, mintegy öt órán keresztül, míg arra nem ébredtem, hogy valaki homokkal rakta tele a számat (legalábbis én így éreztem). Mint kiderült, sikerült nyitott szájjal aludnom és a gép klímája a tüdőcsúcsomig kiszárította a szervezetemet…
Dubajban négy órát kellett várakoznunk a csatlakozásra, ami a totális fáradtság miatt legalább kétszer annyinak tűnt. Miután a kötelező hűtőmágnesek is beszerzésre kerültek, végre felszálltunk a gépre és a „maradék” 6.000 km és két időzóna leküzdésével, kicsivel dél után landoltunk Budapesten.
Szerencsésnek mondhatom magam, hogy az IPA Magyar Szekcióját képviselhettem a kongresszuson, azért pedig különösen hálás vagyok a sorsnak, hogy ez a kongresszus a világ Európából tekintve talán legegzotikusabb sarkában került megrendezésre. Ritkán adódik az életben ilyen lehetőség, és igyekeztem a lehető legtöbb élményt gyűjteni, hiszen nagy valószínűséggel először és egyben utoljára jártam Új-Zélandon.
Az elkövetkező években egyébként Bulgária (2017), Hollandia (2018) és Szváziföld (2019) fog otthont adni az IPA világkongresszusainak.

Gábriel Gábor

KÉPEK!




« Vissza az előző oldalra!


IPA Szombathelyi Szervezet - Magyar