Mint a korábbi UB részvételünkkor, az idén is a verseny előtt szerettünk volna tartani egy póló átadó összejövetelt a támogatókkal és a csapattagokkal. Sajnos ezt nem sikerült összehozni, mivel a pólók nem készültek el annyival korábban, a verseny előtt a helyszínen vettük át azt a gyártótól, az 575-től. Így a támogatók által a felszerelés vásárláshoz nyújtott segítséget július 08-án 17:00-kor tartottuk a Liget bowling teraszán (ahol természetesen a tulajdonos házigazda – Móritzné Lukácsi Judit – is támogató). Segítő barátainknak először megköszöntük a támogatást – kifejezve abbéli reményünket, hogy továbbra is segítenek minket –, majd a csapattagok által írt szösszeneteket – amelyeket a honlapunkon is olvashattok – ismertettük velük fényképekkel kiegészítve. Ezt követően baráti beszélgetést folytattunk, melynek végén minden barátunktól ígéretet kaptunk a további támogatásra.
Köszönjük.
R.A.