Elérhetőségek

IPA Szombathelyi Szervezet

9701 Szombathely,
Pf. 325.
E-mail:
ribes@ipa-szombathely.hu

Darabos Balaton Maraton

2016. november 19., 10:00
Futás nem a vízen, hanem mellette

Szerencsére a cím nem a versenyen előadott mozgásomra utal, hanem arra, hogy a 13. K&H Mozdulj Balaton Maratont 3 részletben, kettő napra elosztva kellett teljesíteni a november 19-20-i hétvégén Siófokon. Ez azt jelenti, hogy a szombaton 10 órai rajttal egy 14 km-es szakaszt, majd még aznap 16 órakor egy 7 km-es szakaszt és végül vasárnap 11 órakor egy 21 km-es szakaszt kellett teljesíteni. Ez újdonság volt nekem, mert még nem volt olyan eset, hogy egymást követő napokon fussak egy-egy félmaratont. A teljes táv mellett lehetőség volt félmaraton és félmaraton/maraton váltó futásra is, így a teljes mezőny létszáma 5-6 ezer fő körül mozgott.
Reggel 9 óra körül érkeztem meg a verseny helyszínére. Első utam a partra vezetett és örömmel konstatáltam, hogy a Balaton még megvan, bár a víz hőfoka közel sem alkalmas a fürdésre. Na, de sebaj, nagy valószínűséggel úgysem kell bele mennem. Gyorsan megtettem a tiszteletkörömet a szokásos kiszolgáló pontok beazonosítása érdekében, illetve felvettem a rajtcsomagot, amiben most nem volt póló.
Az első szakasz abból állt, hogy kettő 7 km-es kört kellett futni a parthoz közeli utcákon és a parton. A chipes időmérésnek köszönhetően megtudtam, hogy a két köröm ideje szinte koppra ugyanannyi lett (1. kör 36:23; 2. kör 36:05). A délutáni szakasz egy 7 km-es körből állt, ami a délelőtti útvonal volt fordítva. Itt emlékeztetnem kellett magamat, hogy ne rohanjak, hiszen holnap még vár rám egy félmaraton.  Az időeredményem (34:04) ennek hatására el is maradt a két héttel korábbi Sárvár Félmaraton váltóban futott 30 percen belülitől. A szombati napom össz. ideje így 1:46:33 lett és az egyéni maraton versenyzők között a 125-ik helyen álltam.
Másnap aztán Siófokra tartva már a kocsiban éreztem, hogy a lábaim nem éppen 100%-osak, de nem is vártam el ezt tőlük, egyelőre annak is örültem, hogy nem szórakoznak velem úgy, mint a Spar maratonon. Ez mondjuk köszönhető annak, hogy nem hátráltatott betegség és két pofára tömtem a Cal.ZinkMag. tablettákat.
A vasárnapi szakasz kettő 10,5 km-es körből állt, ami nem ugyanazon a nyomvonalon haladt, viszont ismét volt benne jócskán parti szakasz. Az előző nappal ellentétben eltettem egy energia zselét, mert azért ez mégis csak egy 2 óra körüli futás lesz és hátha kell egy kis plusz. Elhelyezkedtem a rajtzónámban és hajrá. 6 percen belüli tempót terveztem, de aztán hamar kiderült, hogy megy ez jobban is, így kicsit rákapcsoltam, mondván holnap már úgysem lesz verseny. A futam második körében azt vettem észre, hogy egy tanga papucs, vagy szandál forma – a futásra véleményem szerint teljes mértékben alkalmatlan – lábbeliben elhalad mellettem egy alak. Gyorsan az órámra néztem, de aztán láttam, hogy nem lassulok, a tervezett tempót futom.  5 km-el a vége előtt betoltam az energia zselét, ha már egyszer elcipeltem magammal; a 18–as km-nél lévő utolsó frissítő pontnál ittam egy pohár iso-t, aztán hadd szóljon. Az eredményem 01:53:41 lett, a köreim szinte most is megegyeztek (1. kör 56:39; 2. kör 57:01).
Befutóérem a nyakban, mosoly az arcon, belül pedig elégedettség. A 3:40:15 maraton idő sokkal jobban hangzik, mint az a pesti gyalázat. Végül a 600 fős egyéni maratonos indulóból a 124-ik helyen végeztem. Méltó zárása volt ez a futam a 2016-os futó évemnek. Most jöhet egy kis terembe vonulás, alapozás, persze valószínűleg nem tudom úgyse megállni, hogy néha napján ne dobjak egy pár kört a környéken, akárhány fok is van J. Ha addig nem találkoznánk kellemes ünnepeket mindenkinek és még több edzésben, versenyben, sikerélményben gazdag új évet kívánok, kísérje utatokat öröm és bódottá!

Király Gábor

KÉPEK!


« Vissza az előző oldalra!


IPA Szombathelyi Szervezet - Magyar