Elérhetőségek

IPA Szombathelyi Szervezet

9701 Szombathely,
Pf. 325.
E-mail:
ribes@ipa-szombathely.hu

UltraTrappolca

2022. március 06., 10:00
2022. első ultrája

„Néha be kell térnünk oda is, ahol sötét van. Eloszlik a homály és te gyarapodsz vele!" Scott Jurek híres amerikai ultrafutó idézetével kezdem 2022. első beszámolóját. Ez volt ebben az évben az első alkalom, amikor az IPA Szombathelyi Szervezet színeiben rajthoz álltunk. Tapolca városának is ez volt az első ultra távos versenye. Az elmúlt években egyre népszerűbbek lettek a maratoni táv feletti futó versenyek, az 50 km-es és 6 órás távok. Az elmúlt két év eléggé hézagos volt a versenyek tekintetében, így rögtön a nevezők listájára kerültünk Király Gáborral, amint rá találtunk a kiírásra. Abban reménykedtünk, hogy a márciusi időjárás már a tavaszi arcát mutatja, de sajnos csalódnunk kellett. Március 6-án reggel a +2°C a téli öltözetet igényelte, és a 2,5 km-es monoton körök is kitartást követeltek. A Dobó lakótelep melletti sportcentrumban, a verseny központban ennek ellenére szép számmal gyülekeztünk. Az 50 és 21 km közül az utóbbira esett a választás, ami utólag is jó döntésnek bizonyult. Mint már említettem 9 óra 30 perckor +2°C-ban rajtolt az 50 km-es és a 6 órás távot választók csapata, de a hőmérő higanyszála órákkal később sem akart feljebb kúszni. Mi 10 órakor hagytuk el a telep parkolóját, amely egyben a rajt és célterület is volt és annak a lakótelepnek a szűk, aszfaltos utcáin köröztünk, melynek lakosai a múlt rendszerben szinte kivétel nélkül a Magyar Honvédség hivatásos vagy polgári állományába tartoztak. Az MN 1480 5. Önálló Harckocsiezred fedőnéven az első hadműveleti harcászati rakétadandár állomásozott Tapolcán 1963-1990. közötti időszakban. 2006-ban bezárták a laktanyát, a hadsereg végleg elhagyta a várost. Maradt a kiépített infrastruktúra és az emléknek itt maradt szolgálati lakások, egy egész telepre való. Itt volt a futópálya, ami 2,5 km hosszú köröket jelentett, amiben egy - a dombra fel és le - rész is szerepelt, amit az erősödő jeges szél is megfűszerezett. Verseny tempót mentünk olyan körülmények között olyan ismeretlen sötétségben, melyben eddig még sosem jártunk. Gábornak 1:45:03-at mutatott az órája a célban és meg nyolc percet várt rám.  Akkor nem volt valami őszinte a mosolyunk, de most már tudjuk, hogy ilyen zord körülmények között is legyőzhetjük magunkat, kitolhatjuk teljesítő képességeink határait. Az idő közben melegszik, így készülhetünk a másik szélsőség re is. Idézettel kezdtem azzal is fejezem be. Bill Bowerman szerint: "Nincs rossz idő, csak gyenge akarat!"

Nagy Tibor 

A képgalériát ide kattintva nézheted meg!


« Vissza az előző oldalra!


IPA Szombathelyi Szervezet - Magyar