Elérhetőségek

IPA Szombathelyi Szervezet

9701 Szombathely,
Pf. 325.
E-mail:
ribes@ipa-szombathely.hu

Fél(ig)maraton

2015. március 28., 10:00
Az újjáalakult futócsapatunk részt vett a Sárvári Félmaratonon

Tizennyolcadik alkalommal került sor 2015. március 28-án a Sárvár fürdő Félmaraton futóversenyre, melyen az IPA Szombathelyi Szervezete is képviseltette magát.

Időben neveztünk, csapatban és egyéniben is. Terveink szerint a csapat kezdő embere én lettem volna, és egy Sárvár belvárosában tett kör után Árgyelán Beátának adtam volna át a stafétát, aki vállalta a Sótony felé vezető 7 km hosszú emelkedőt, majd Sándor Zsolt hozta volna be a 1013-s rajtszámot. Sajnos egy sérülés miatt csapatban nem sikerült elindulni, mivel a rendelkezésünkre álló rövid idő miatt vállalkozó kedvű futót - aki természetesen IPA tag - nem sikerült találni.

Így alkalmazkodva az új helyzethez Árgyelán Beátával mind a ketten egyéniben vágtunk neki a 21 km-nek. Sajnos az időjárás nem volt kegyes hozzánk, aznap viharos erejű szél tette próbára minden résztvevő erejét. Az első három és az utolsó hét kilométeren szemből próbálta meg a természetnek ez a megfoghatatlan ereje lassítani a tempót. Mindez azonban nem tántorított el minket, minden szélálló és hőtartó ruházatunkat előkerestük. A tervezett 1:44-es idővel érkeztem a célba és vártam csapattársamat, aki élete első, versenyen megtett 21 km-ét 2:00:07-es idővel teljesítette. Azt hiszem mind a ketten elégedettek lehettünk így az év elején, a kitűzött célokat elértük.

Szerencsére a sorozat tovább folytatódik, áprilisban a Kőszegi hegység lankáit látogatjuk meg, a tervek szerint csapatban. Remélem ezzel a rövid beszámolóval sikerült a futás szerető, kedvelő tagok érdeklődését felkelteni, hogy csatlakozzanak hozzánk.

Nagy Tibor

Nézd meg a képeket!


« Vissza az előző oldalra!


IPA Szombathelyi Szervezet - Magyar