Tavaly a kedvezőtlen időjárás miatt teljesen kimaradt a gombaszedő túrák sora. Idén is október közepéig várnunk kellett, mire a nyári szárazság után esett annyi eső, hogy lett gomba és a szolgálati feladatok is lehetővé tették kis bűnüldöző egységünknek, hogy az erdők bűnmentességét ellenőrizzük. Fel is készültünk étellel és itallal, úgy indultunk el 16-án, hétfőn délután a Farkas erdőre. Sajnos meg kellett állapítanunk, hogy az egészségre ártalmas kalapos egyének voltak jelentős túlsúlyban a jogszabálykövetőkkel szemben. Így hát ezen létszámbeli fölényt ellensúlyozandó védőőrizetbe vettük Vargányáék és Galambék több tagját, őket a súlyosan fertőzött erdőből házi őrizetbe szállítottuk.
R.A.
A 2014. évi tekeversenyt november 30-ára hirdettük meg. Az előző évihez hasonlóan 3 hölgy és 7 férfi versenyző volt. A hölgyek kezdték a megmérettetést.