A Vasi terepfutó sorozat 4. állomásaként 2017. április 9-én került megrendezésre a találóan 6. Irottkő Hillclimb néven illetett „rettenet”.
Nagy Tibor és Sándor Zsolt tavalyi beszámolóját ismerve sejtettem, hogy nem éppen egy könnyed sétának nézek elébe, vagyis éppen hogy de, hiszen a pálya egyes részeit csak sétálva lehetett abszolválni. Frissítő pont nem volt kijelölve, mondjuk a táv hossza ezt nem is indokolta, de azért elhelyeztem a kölcsön övemen kettő kicsi 1,5 decis kulacsot a biztonság kedvéért. (köszi Zsoltika:) A futam egy kellemes kis osztrák (Rattersdorf) falu templomának árnyékából indult számos kerékpárossal együtt, akiknek szintén ugyanazon az útvonalon kellett elérniük a célterületet. A rajtot követően aszfaltozott úton, gyenge emelkedőn haladtunk, ami földes-köves ösvénnyé és erősebb emelkedővé alakult. Szépen libasorban haladtunk, előzgetni még nem volt kedvem, gondoltam tartalékolok a durvább részekre. Felértünk egy régi aszfaltozott erdészeti útra, magamban nem lesz itt gond. Egyszer csak elénk ugrott egy tábla, ami mutatta, hogy ne kövessük a szép kanyart, enyhe ívű és emelkedésű széles utat, hanem jobbra fel vegyük az irányt egy rohadt meredek, keskeny turista ösvényen. Ebből még gond is lehetJ Ritmust váltottam és neki az emelkedőnek. A kezdeti lendület hamar alább hagyott és kérdően néztem az előttem és mögöttem haladókra, hogy ők hogyan reagálnak az ilyesmire. Mikor konstatáltam, hogy mindenki átváltott cammogóba, én is beálltam a sorba. A pár perces erőltetett menet után kavicsos széles út következett, ami hol emelkedett, hol süllyedt, jó tempót lehetett menni rajta. Az útról egy erősen lejtős ösvényre kellett kanyarodni, ahol gyakran pillantottam a hátam mögé, hogy mikor ér utol egy montis, mert azért ezen a szakaszon rendesen meg lehet ereszteni egy jó gépet, és hátha épp én is az ideális íven haladok és egy kormánnyal a hátamban jelentősen belassulnék. Kis tekergést követően ismét aszfalton tovább a Stájer házakon át, majd balra fel szűk kavicsos ösvény, többször keresztezve erdei utakat és a Hörmann forrást. Végig emelkedő futható és cammogósabb részekkel. Annyira bele feledkeztem a tájba és az életfunkciól ellátásához szükséges megfelelő mennyiségű oxigén elfogyasztásába, hogy csak arra lettem figyelmes, hogy a célterület ott van előttem párszáz méterre. A maradék erőt bele tettem, lenyomtam még pár lihegő baktatót és bringa toló emberkét és átléptem a képzeletbeli célszalagot, ahol már várt a jól megérdemelt kilátás.

Király Gábor

KÉPEK!