Elérhetőségek

IPA Szombathelyi Szervezet

9701 Szombathely,
Pf. 325.
E-mail:
ribes@ipa-szombathely.hu

Hármashatár konferencia

2018. június 04., 09:00
Határokon átnyúló bűnözés - esettanulmányokkal

Már a tavalyi évben jelezték osztrák barátink, hogy az idén egy szakmai konferenciát szerveznének. Jeleztük, hogy szívesen részt vennénk. Így került sor az IPA Osztrák Szekció Jennersdorfi Kapcsolattartási Pontja által megrendezésre 2018. június 04-én Minihof-Libeau-ban egy hármashatár konferencia, melyen osztrákok, szlovének, horvátok és mi magyarok is jelen voltunk. A szeminárium témája a határon átnyúló bűnözés volt.
A megjelenteket Martin Hoffmann polgármester, Erhart Rainer Burgenland Tartomány bűnügyi igazgatója, Martin Hoffmann az IPA Osztrák Szekciójának elnöke és Konrad Luckenberger főtitkár-helyettes is köszöntötte.
Elsőként a régió múltját mutatta be egy történész, rávilágítva a határok időnkénti változására.
A második előadásban a 2015-ben Ausztriában elkövetett traktorlopás sorozat nemzetközi szálait boncolgatta Franz Schütz (LKA Burgenland). A harmadik előadó a 2015-ben az A4-es autópályán Pandorf-nál 71 halálos áldozatot követelő embercsempész esetet, annak felderítési, azonosítási nehézségeit mutatta be. Az ebédet követően Wolgang Ostermann ismertette a drogcsempészet általuk felfedett trükkjeit, majd az utolsó előadáson a nyomrögzítési, szakértői tevékenység módszereit vázolták fel.
Az előadások után szabad program keretében vacsora mellett folyt tovább a kötetlen eszmecsere. Már sötét volt, amikor házigazdánktól, Othmar Lorenz-től, a Jennersdorfi Kapcsolattartási Pont vezetőjétől elbúcsúztunk.

R.A.

A képgalériát ide kattintva nézheted meg!


« Vissza az előző oldalra!


IPA Szombathelyi Szervezet - Magyar