2019. május 25-én került megrendezésre a II. Bükfürdő-Csepeg Félmaraton verseny, melyen az IPA Szombathelyi Szervezet női futócsapatával képviseltette magát. A 21 km-es félmaratoni távot váltóban – Rába Renáta (7 km), dr. Nátkai Györgyi (4 km) és dr. Horváth Lívia (10 km) összetételben – teljesítette a csapat. A nyári hőség nem könnyítette meg a dolgunkat, de a sűrűn elhelyezett frissítőpontok szerencsére enyhítették a sportolásból fakadó szomjúságérzetünket.
A csapat verejték-cseppjeinek meglett az eredménye, hiszen a női váltók között a harmadik helyen értünk be!
Az eredményhirdetés után aztán jöhetett a megérdemelt felfrissülés, ejtőzés a Büki Gyógyfürdő medencéiben.
Leavee
A képgalériát ide kattintva nézheted meg!
Szlovén rendőr kollégákkal már több határon átnyúló szakmai rendezvényen (lásd pl. korábbi cikkünket a szlovén állam megalakulása alkalmából szervezett kiállításon) valamint szlovén IPA rendezvényen (mint pl. az októberi szlovén országos kongresszuson) találkoztunk, ismerkedtünk. Most azonban közvetlenül hívott meg minket a Lendvai IPA Szervezet a korábban már kialakult kezdeti ismeretség alapján.