Az ISZKIRI futóklub szervezésében megrendezésre kerülő „Creaton csúcstámadás” elnevezésű versenyre 2017. június 18-án került sor. A 21 km-es táv mellett volt 10,5 km-es Vineárium futás és sima 10 km-es is. Sándor Zsolti, Nagy Tibi és én a 21 km mellett tettük le a voksunkat, mivel annak az útvonala bejárta az egész tájat és átment Szlovéniába is. A rajtot követően eleinte együtt haladtunk egy sík kerékpárúton kb. 5 km-t. Meg is fordult a fejemben, hogy mire fel ez a csúcstámadás, aztán a frissítő pont után jött egy komolyabb kacskaringós emelkedő, amin páran már sétálósba váltottak, de mi ketten a Tibivel nem adtuk meg magunkat. Ezt követően egy szélesebb, enyhén emelkedős aszfaltút jött és hamar elértünk még a magyar oldalon lévő pincék közé. A pincesor végén újabb frissítés és feltűntek a határkövek. Azokat követve egy erdőn át megérkeztünk a szlovén pincesorra és a Vineáriumhoz, ami egyben a fordító is volt. Míg megkerültem az impozáns kilátó tornyot és betoltam egy carbosnack-et, arra gondoltam, mennyivel jobban esne egy jó fröccs a kilátó teraszán. Visszafelé ugyanazon az úton kellett menni amerről jöttünk. Igyekeztem szaporázni, mivel a féltávnál 57 percet mutatott az órám. Sikerült is leszakítanom pár lelkes „követőmet”, és látótérbe került pár előzendő egyén is. Miközben az előttem lévőkre koncentráltam, a 15 km körül egyszer csak fujtató-ziháló légzést hallok magam mögött, és kis vártatva megjelent mellettem egy alacsony, 50 körüli, bajszos fickó és már meg is előzött. A pólója hátán a Simonyi Balázs által rendezett ULTRA című film egyik fő kérdése volt olvasható: „meddig kell elmenned, hogy közel kerülj magadhoz?” Magamban válaszoltam is rá: Nem tudom komám, de én oda megyek ahová te! És már vettem is át a ritmusát. Jó tempót ment a fickó és így meg is előztünk három embert. Elérkezett a 20 km-t jelző tábla és gondoltam megnézem mi maradt a lábaimban. Kiléptem a fickó mellé és az erős oldalszélben mellette haladtam kb. fél percig, majd nyújtottam egy kicsit a lépteimen és megelőztem. Az órára pillantva láttam, hogy 4 percen belüli tempóban vagyok. Meg is tartottam ezt az iramot és a fickó kezdett lemaradni.  A cél előtti érzékelő kapun áthaladva hallom a nevemet, és túl rövid időn belül a Szabó Béla nevet is. Mire föleszméltem már ott volt szinte mellettem. Jobbra néztem, rámosolyogtam és minden erőmet bele adtam abba a maradék 50 méterbe. Együtt értünk be. A célban vállon veregettem és gratuláltam neki, erre ő megölelt és a levegőt kapkodva közölte, hogy jó verseny volt. Egyet értettem. 1 óra 48 perc lett a vége. Tibi utánam 4-5 perccel ért be. Zsolti nagyon megszenvedte a pályát, de ő is teljesítette a távot. Mindenki betolta a megérdemelt non alkohol sörét és élménybeszámolót tartottunk egymásnak, ki melyik szakaszt utálta a legjobban.
Ez a Béla dolog nem hagyott nyugtot, mert nagyon ismerősnek tűnt. Az internetet és a rajtlistát segítségül hívva kiderült, hogy ez a Béla az a Béla, aki a filmben is a Béla voltJ; szóval egy Spartathlont 5x megjárt fószer. Megtisztelő ilyen eltökélt őrültekkel egy levegőt szívni, egy úton járni.

Király Gábor

KÉPEK!