Elérhetőségek

IPA Szombathelyi Szervezet

9701 Szombathely,
Pf. 325.
E-mail:
ribes@ipa-szombathely.hu

Virtuál Vivicittá (is)

2020. június 14., 19:30
Virtuális futások

A COVID-19 koronavírus-járvány következtében számos futóversenyt nem az eredeti helyszínen, hanem virtuálisan, tehát otthon, saját környezetben, egy általunk választott helyen lehetett lefutni. Természetesen a táv teljesítését igazolni kellett az applikáció segítségével.
Mivel volt pár élő nevezésem futóversenyre, és időközben több virtuális verseny is megtetszett akár a verseny jótékonysági célja, akár az érem szépsége miatt, így a korlátozások alatt 10 versenyt teljesítettem virtuálisan, 10 érmet szerezve.
A legkedvesebb a 10 érem közül a Tündérfutás, a Koronavírus futás, az Európa futás hiszen a nevezésekkel a futás mellett jótékonykodásra is sor került, a nevezési díjak egy részét jótékony célra ajánlottuk fel, például rászoruló családoknak, a Bátor Tábor résztvevőinek nyújtottunk segítséget, vagy éppen állatvédő szervezeteket támogattunk.
A Platánsport Egyesület a Trianon 100. évfordulójára egy virtuális sporteseménnyel emlékezett meg. A 100. évfordulóhoz 100 kilométernyi sporttevékenységet kellett teljesíteni futva, kerékpározva vagy úszva egy megadott határidőn belül. Én a futást és a biciklizést választottam. A teljesítésért egy Trianoni Emlékérmet kaptam.

További virtuális futásaim voltak még:
- Levendula futás
- Napfordító futás Szent Iván éjszakáján
- Virtalympic Run – az elmaradt 2020-as tokiói olimpiára emlékezve
- Budapesti Vivicitta futás
- Virtual Race futás
- Bölcsek köre futás

eNGyé

A képgalériát ide kattintva nézheted meg!


« Vissza az előző oldalra!


IPA Szombathelyi Szervezet - Magyar