IPA Szombathelyi Szervezet

9701 Szombathely,
Pf. 325.

História futás

2018. szeptember 09., 10:00
Történelem + mozgásigény = História futás

„Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak…”  s elérkezett az ősz és már szeptemberre fordítottuk át a naptárt. Az alacsonyan járó nap sugarai gyengéden próbálnak meg felmelegíteni. Mindamellett ezeken a „hűvösebb” napokon születnek a legjobb futóteljesítmények, főleg a hosszabb távokon.
Egy ilyen kora őszi napon szeptember 9-én vasárnap Kőszeg felé vettük az irányt, és félórányi utazást követően a történelmi város ódon várfalai alatt a vörösbe váltott, hulló falevelek között találtuk magunkat. A Kőszegi 1532. évi ostrom 486. évfordulója tiszteletére rendezték a 35. História futást, melynek fő versenyszámára, a 9 km-es futásra érkeztünk, hogy hárman az IPA Szombathelyi Szervezetét képviseljük. Most először a verseny több évtizedes történetében váltóban is el lehetett indulni, így megragadva az alkalmat mi is ezt választottuk. A rajt a város fő terén volt, a közel 70 fős mezőnyben Király Gábor az élbolyban szaladt, hogy az első 3 km-es körben a váltók versenyében egy kis előnyt szerezzen, amit nekem kellett tartanom a következő körben, hogy a harmadik váltó tagnak, Sándor Zsoltnak elsőként keljen átfutni a cél kapu alatt. Ez most is úgy sikerült, ahogy szokott, az utolsó körben az addig vezető váltó utolsó tagjára tapadva a cél előtt 150 méterrel lehajrázta.  A taktikus versenyzés a kitűnő csapat összeállítás meghozta az eredményt. A 9 km-et 40 perc alatt sikerült teljesíteni, nyolc másodperc különbség elég volt, hogy a dobogó legfelső fokára állhassunk. Így a váltók versenyének győzteseinek sorában az IPA Szombathely Szervezet szerepel elsőként.
Jövőre természetesen ismét megyünk, hogy az időeredményt megjavítsuk, és ha lehet, a címet megvédjük.

Nagy Tibor

A képgalériát ide kattintva nézheted meg!




« Vissza az előző oldalra!


IPA Szombathelyi Szervezet - Magyar