Az IPA Győr-Moson-Sopron Megyei Szervezet november 24-én prezentálta ezévi táncos összejövetelüket. Természetesen egyesületünk elnöksége is delegációval képviseltette magát. A mostani program részben hasonlított az előző éviekre. Egy helyi néptáncegyüttes palotás tánca és Enikő Sára operett számai után meglepetésként a Babári József (alias Mr. Basary; a Kormorán együttes volt énekese) adott fergeteges műsort. Ezt és a vacsorát követően pedig a vendégeké volt táncparkett záróráig.
R.A.
A képgalériát ide kattintva nézheted meg!
A 2014. évi tekeversenyt november 30-ára hirdettük meg. Az előző évihez hasonlóan 3 hölgy és 7 férfi versenyző volt. A hölgyek kezdték a megmérettetést.