A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság minden évben megemlékezik a hősi halált halt valamint a szolgálati halott kollégákról illetve minden korábbi, már nem köztünk élő volt kollégáról a halottak napi ünnepségen. A Vasi Rendőr Sportsegély és Sportegyesület kezdeményezéséhez csatlakozva az idén a megemlékezésen a főkapitányság vezetése és a főkapitányságon működő civil szervezetek vezetői közösen ültettek fát a hétköznapi hősök emlékére, majd hajtottak fejet az elődök előtt.
R.A.
A képgalériát ide kattintva nézheted meg!
Idén is megszerveztük a „törpéknek” hagyományosMikulás váró esténket. Mint a korábbi években, most is az RVE SzombathelyiSzervezetével közösen „hoztuk össze” a programot.