Amíg az elmúlt években beszámolót beszámoló után írtam és éves szinten legalább öt-hat futó vagy triatlon versenyen vettem részt, ez az év egy kicsit másképp alakult. A harmadik versenyről számolok be e sorokkal, és valószínű, hogy ez lesz egyben az utolsó is. Hisz újra versenyek tömkelegét halasztják el, vagy egyszerűen csak törlik. Szerencsére az ország legrégebbi triatlon versenye csak a halasztás soraiba lépett és nem törölték. Július elejéről az első őszi hónap közepére tolódott.
Szeptemberi, szikrázó napsütésben léptem ki a ház ajtaján, zsákkal a hátamon. Még egy utolsó ellenőrzést tartok, de már csak fejben, a táskát már nem nyitom ki. Úszószemüveg, mez, sapka, szemüveg bent van, zselék és kulacsok a helyükön. Reggel már átvettem a rajtcsomagot és a gondosan felerősített 83-as rajtszám is az oldalamon van. A kölcsönkapott, agresszív vonalvezetésű "carbon szamarat" tolom magam mellett, majd a nyeregbe pattanva az ébredező lakótelep házai között, lassan gurulok a Fedett Uszoda felé. Az Aranypatak fa hídján áthaladva egy kis borzongás fog el, hogy nemsokára itt fogok futni a többiekkel együtt. A terelőtáblák a helyükön vannak, lassan kezdődik a zárás. Érkeznek a sárga pólós szervezők, és ahogy közeledem a Bartók Béla körút felé, egyre többen lesznek. A parkoló tömve van, szebbnél-szebb gépcsodákat vesznek le a kocsik tetejéről és kerülnek elő a felnyíló csomagtartók félhomályából. Ma a Fedett Uszoda előtt fognak sorakozni és ott várják azokat, akik újra Vasemberek akarnak lenni.
Idén 36. alkalommal mártózhatunk meg a Szombathely zöld szívében elterülő Csónakázó-tó vizében. 2012. óta szinte minden évben részt vettem ezen a versenyen. Vagy váltóban, de legtöbbször egyéniben. A felkészülés idén egy kicsit hézagos volt, hiszen márciusban bezárt az uszoda; a tóban pedig csak a verseny alkalmával szabad úszni. A Balaton partján idén is eltöltöttem egy hetet, így a strandolásnál csentem el napi egy-egy órát. A Vasi Tri sátránál már egyre több az ismerős, szemben Rosta Zoli önzetlenül segít mindenkinek és végez egy utolsó állítást a bringákon, aztán irány a depó. Az első sorban van a 83-as, hamar megtalálom, de most már gyorsan megy az idő és mindjárt 10:30, zár a depó. Még egy utolsó igazítás a cipőn és a bringát otthagyom. Több mint 300 van a depóban, katonás rendben sorakoznak, a nyeregnél felakasztva szinte ugrásra készen állnak. A tó partja felé közeledünk, nyakunkban az úszó szemüveg. Beszélgetünk viccelődünk, próbáljuk oldani a feszültséget, de tudjuk, mindjárt mi következünk, majd sípszó hangját hozza a szél, bezárt a depó. Idén is sávos rajtolás van, így dél előtt egy órával a fiatalabbak, majd 11:15-kor mi következünk. Még egy utolsó biztatást kapunk, irány a nádas szűk átjárója, most már nincs visszaút. Meglepően kellemes a víz, annak ellenére, hogy szeptember 12-t mutat a naptár. A versenybíró újra tölt és folyamatosan közli a hátralévő időt. Egy perc a rajtig, majd 30 másodperc és végül tíztől a szurkolók és a női mezőny számol vissza. Cél a szigetre vezető híd pillérjei közötti átjáró. Itt meg is kapom az első rúgásokat és lábvisszahúzásokat. Minden 5-6 levegővétel után előre nézek, hogy nagyon ne térjek el az iránytól és már látom a csónakokat. Feltűnik a Tó-vendéglő és a fordító bóják sora. Itt nézek először az órámra, követem a többieket. Újra a híd felé tartunk, de szerencsémre most már egy kisebb csoportban. Az úszás eddig sem volt az erősségem, így az utolsó 300 métert megpróbálom lazábbra venni. A felét izomból úsztam (lehet, hogy böjtje lesz ennek?). 1295 métert mutat az órám majd kezek nyúlnak felénk és a partra mászunk. A “kék posztó szőnyeg jelzésen” a Fedett Uszoda előtti kerékpáros depó irányába szaladok, hallom a biztatást, de nem látok tisztán, próbálok a lépésekre koncentrálni, egy kicsit szédülök is.
Gyors öltözés, és következik a 38 km-es aszfaltos kör. Az utolsó három hétben több alkalommal is bejártam az útvonalat, de ezzel a bringával csupán egyszer, tegnap délelőtt. Akkor meglepődtem és most sem okoz csalódást. Elhagyom a depót és a Jókai úton a park mellett gyorsítok és pillanatok alatt 35-öt mutat az óra, de a lendületet a Bagolyvár melletti emelkedő töri meg. Gyorsan felérek a Nárai felé vezető útra, itt az idő a frissítésre, enni és inni kell. Erdők és mezők között, határszéli falvakon át suhanok a mezőnyben, próbálok egyenletes tempót tartani és tartalékolni, de azért gyorsan haladni. Gyorsan, de csak annyira, hogy a futásra még maradjon egy kis energia. Az első 20 km-en még előzök, de aztán már jönnek a gyorsabbak. Érkezik a női mezőny elit része. Narda, Torony majd Sé következik. Itt vissza kell venni a pedálfordulatot, mert 10 perc és már futni kell. Újra a tó mellett vagyok és a többiek már futnak, távolságot tartva közeledünk, a depó felé ahol óriási hangulat van. Hallom a szurkolást, próbálom a pulzusomat rendbe tenni. Cipőt és sapkát veszek, és már jöhet is a futás.
A triatlon versenyek utolsó száma következik, a futás, ami az olimpiai távnál tíz kilométer. A pályát az úszásnak helyet adó tó körül jelölték ki most is a szokásos 2500 méter hosszú körökben. Négy körön át a Kenderesi és Árpád utak árnyékot adó fái alatt szaladok érintve a Skanzen ódon épületeit. A pálya szinte minden részén ismerősök, szurkolnak, bíztatnak, össze kellene szedni magamat, de nem egyszerű. A hosszabb távokon megtanult technika most is segít. Mindig csak a következő parkoló kocsi a következő sarok a cél. Hallom a célkapu két oldalán álló dobosokat és tudom, hogy ezek a dobok mindjárt nekem szólnak. A tervezett időben, jólesően elfáradva érkezem a célba. Azonnal megkapom a jutalmam egy frappánsan megtervezett befutó érmet, majd a sporttársak elismerő szavai következnek. Idén is Vasi Vasember lettem.

Nagy Tibor

A képgalériát ide kattintva nézheted meg!