A 2017. évi Vasi Terepfutó Sorozat első és második állomása Karankó Kupa néven került meghirdetésre. A 6.-ra  január 22-én, míg a 7.-re február 5-én került sor. A két biztos pont az Illés Akadémia és a Király Sportcentrum volt. E között a két pont között kellet a maroknyi futónak a -7 °C-os, jeges úton, a szombathelyi Parkerdő kanyargó ösvényein át a vállalt távot letudva visszajutnia a célba. A szalagokkal jelölt, havas ösvényeken futhatott a fiatalabb korosztály 3, míg a bátrabbak 10 és 21 km-es távot választva.
Az IPA Szombathelyi Szervezete három futóval képviseltette magát mindkét versenyen, Kovács J.  Tibor 10 km-es, míg Király Gábor és Nagy Tibor a 21 km-es távot választották.

Nagy Tibor: A 21 km-es távon a parkerdőn át egészen a Király Sportcentrumig kellet elfutni, hogy ott rövid frissítőt véve a változatos terepen át a célig eljussunk. Rövid emelkedők és lejtők tarkították a pályát, melynek nyomvonalát bokrok és fák között „véletlenül” mindig egy kidőlt fa keresztezte. A rövid árkok leküzdése nem mindig ment könnyedén. A forduló után a 13. km-ben sikerült egy hátast dobni, amit farizommal tompítottam, így a hátralévő szakaszon a mozgás eléggé furcsa lett, de így is sikerült a célt elérni.

A februári futásra már megismertük a pályát arra azonban nem számítottunk, hogy az idő megenyhül és a sár lesz a legnagyobb kihívás. Dagasztottuk is rendesen és a meglepő az volt, hogy az enyhe idő ellenére még mindig voltak olyan szakaszok, melyek jegesek maradtak. A fenyvesekkel sűrűn borított dombocskákon az aljnövényzet puha volt, a lehullott tüskék szinte szívták a lábat a talajba, míg a bükkös részeken a háznyi magas fák szinte egész éven át árnyékosan tartva a talajt, még megőrizték a tél nyomait, így ott jégpálya várt ránk. A változatos pályán az utolsó másfél km-en egy soproni versenyzővel csatáztam, de sajnos az a 10 méter ami közöttünk kialakult, nem akart csökkenni, így a dobogóról lemaradva a negyedik helyen végeztem.

Kovács J.  Tibor: A 10 km-es távot választottam, mely döntésemért utólag áldom az „eszem”. Indultam már számtalan futóversenyen és részt vettem jó pár komoly, emelkedős és lejtősön, de terep „jégfutó” versenyen még sose futottam. A bemelegítés során a pálya egy részével megismerkedtem, így a rajtnál az óvatos futók mellől vágtam neki a távnak. A rajt sajnos az óvatosak egy részét igazolta. A tizenéves futók pikk-pakk léptekkel futottak el mellettünk, majd pedig vágódtak el hason(lóan) nagy iramban. A kezdeti tükör sima jégpálya egy idő után véget ért, melyet erdős szakasz követett, ahol az emberfia örömmel vette, hogy nemcsak jeges utakon futhatunk, hanem avaros, csúszás mentes pálya is létezik; egészen addig, míg a levelek alatt nincs egy négyzetméternyi egybefüggő jégpálya, mely elég ahhoz, hogy a futó szinte megcsókolja a jeget. Szerencsémre a bal térdem és két tenyerem találkozott a talajjal, nem pedig a szám. Természetesen meg sem fordult a fejemben, hogy a versenyt feladjam. Végig futottam a távot, nem foglalkozva fájdalmammal. Kárpótlásként egy gyönyörű futó pályát kaptam. A téli táj olyan szinten elragadta a figyelmemet, hogy a hátra lévő kb. 8 km-t szinte észre sem vettem.

Nagy Tibor

KÉPEK!