Elérhetőségek

IPA Szombathelyi Szervezet

9701 Szombathely,
Pf. 325.
E-mail:
ribes@ipa-szombathely.hu

História futás

2019. szeptember 08., 15:30
Történelem idéző futóverseny

2019. szeptember 08-án a Kőszeg történelmi belvárosában megrendezett futóversenyen idén csak jómagam képviseltem az IPA Szombathelyi Szervezet színeit.  A 9 km-es távra vállalkoztam, mivel sajnos hosszabb futás teljesítésére nem volt lehetőség. A három körös rohanásnak 86 sorstársammal együtt ugrottam neki a 15 óra 30 perckor eldördülő rajtpisztoly durranását követően. Az elején próbáltam rátapadni az élmenőkre és tartani velük a ritmust, de az emelkedőhöz érve hamar rá kellett jönnöm, hogy ők olyan tempót mennek, amit én csak 1 kör erejéig bírnék. Ezért inkább a tervezett tempómban folytattam és csak a tekintetemmel kísértem a „profikat”, amíg el nem tűntek egy kanyarban. Persze, a kis kirohanásom miatt a pulzusom jól megugrott és tudtam, hogy a verseny végéig nem is fog teljesen normalizálódni, hiszen ahhoz nagyon le kellene lassítanom, de a táv rövidsége miatt ez nem volt opció. Az utolsó körre azért még megpróbáltam mozgósítani némi erőtartalékot és végül 40 perc 32 másodpercnél csippant az óra. Ezen a versenyen ez a 61 férfi indulóból a 22., míg a 27 fős korcsoportomban a 10. helyezést érte.

Király Gábor


« Vissza az előző oldalra!


IPA Szombathelyi Szervezet - Magyar