Mikulás várás

2019. december 06., 17:00
Nevető, mosolygó, csillogó szemű gyermekarcok

Hagyományos Mikulás várásunkat az idén a BRDSZ 57. sz. Alapszervezetével közösen szerveztük meg. A két civil szervezet tagjai szép számmal hozták el a gyerkőcöket, egészen kicsiket és kevésbé aprókat egyaránt. Miközben érkeztek a csillogó szemű kisemberek, egy kis hangulatkeltő zenét adtunk aláfestésnek. Közben páran már nagy gonddal színezték az Őszszakállúnak szánt kifestőket. Aztán a Barátság úti Óvoda Búzavirág csoportja adott nagyon hangulatos műsort. Ezt követően a Piros Ruhást hívogatták a kicsik énekekkel. Hatásosan. Meg is érkezett, zsákja sem volt üres. Minden verselőnek éneklőnek rajzolónak jutott szaloncukor. Aztán előkerült a LISTA is. Érdekes módon csak jó gyerekek voltak rajta. Viszont több szülőt is megdorgált a Mikulás a csomagok kiosztása közben.
A betegség miatt távol maradtakon kívül is 63 gyerkőctől és szüleitől vettünk búcsút a program zárást követően.

R.A.

A képgalériát ide kattintva nézheted meg!




« Vissza az előző oldalra!


IPA Szombathelyi Szervezet - Magyar