Szomszédvári „testvérünk”, az IPA Vas Megyei Szervezet Kőszegi Csoportja február 11-én tartotta meg szokásos farsangi mulatságát, baráti táncos találkozóját. Amely mégsem volt a szokásos, hiszen a 25. ilyen „tematikájú” volt ez már náluk. Ahogy már minden korábbi évben, most is ott voltak több bel- és külföldi IPA szervezettől is barátaik. Jelen volt az IPA Magyar Szekció több korábbi és jelenlegi tisztségviselője is. A bál zenéjét a mi szervezetünk tagja, Németh László szolgáltatta (örültünk, hogy ezzel is hozzájárulhattunk a bál sikeréhez).
Gratulálunk a rendezvény évfordulóhoz kőszegi barátainknak. Már csak azért is, mert mi sajnos nem tudjuk, hogy a korábbi elnökségek hány báli összejövetelt szerveztek, így nem hivatkozhatunk megalapozottan jubileumra ezen rendezvényünk kapcsán.
Ribes Attila
Évi szokásos első rendezvényünket, a farsangi bált január 31-én, szombaton este tartottuk. Idén már nem csak a „szokásos” tagok – rendőrök, pénzügyőrök – voltak jelen IPA Baráti Kör tagokkal a párjainkkal, hanem már a katasztrófavédelemnél és a büntetés-végrehajtásnál dolgozók is. A létszámon is érződött ez már, hiszen 150 fő jött el erre a „csoportos foglalkozásra”.