2023. június 17-én került sor arra a rendezvényre, melynek helyszíne a budapesti Nemzeti Atlétikai Központ volt. A nap egyediségét az adta, hogy a résztvevők szó szerint birtokba vehették a két hónap múlva megrendezésre kerülő és a világ harmadik legnagyobb sporteseményének számító atlétikai világbajnokság helyszínét.
A nyitónapra kilátogatók bejárhatták a teljes létesítményt - beleértve a később közönség elől elzárt területeket - sőt akár versenyezhettek is a vadonatúj, különleges borítású futópályán, amelyen a világ legjobb atlétái küzdenek majd az érmekért augusztusban.
Különleges lehetőségnek és élménynek ígérkezett a nyitónapra szervezett futóverseny, ahol 100 méteres síkfutástól a 4,5 kilométerig különböző versenyszámokban lehetett rajthoz állni. Az IPA Szombathelyi Szervezetét a 2,3 km-es távon képviseltem a sporteseményen. A futóverseny útvonala érintette a létesítmény belső versenypályáját, illetve az útvonal a teljes szabadidőparkot is bejárta. Kissé meleg időben megtartott, ugyanakkor remekül megszervezett versenyen a korcsoportomban az 5. legjobb időeredménnyel teljesítettem a távot.
Aki a rendezvényen most nem tudott részt venni, ne bánkódjon, ugyanis a szervezők ígérete szerint a Nemzeti Atlétikai Központ egy olyan szabadidő- és sportközpont lesz a világbajnokság után, amely mindenki számára nyitva áll, ahol a profik mellett az amatőr sportolók és a kikapcsolódni vágyók is otthon érezhetik magukat.
Dr.Magyar Csaba
Szlovén rendőr kollégákkal már több határon átnyúló szakmai rendezvényen (lásd pl. korábbi cikkünket a szlovén állam megalakulása alkalmából szervezett kiállításon) valamint szlovén IPA rendezvényen (mint pl. az októberi szlovén országos kongresszuson) találkoztunk, ismerkedtünk. Most azonban közvetlenül hívott meg minket a Lendvai IPA Szervezet a korábban már kialakult kezdeti ismeretség alapján.
A 2014. évi tekeversenyt november 30-ára hirdettük meg. Az előző évihez hasonlóan 3 hölgy és 7 férfi versenyző volt. A hölgyek kezdték a megmérettetést.