Elérhetőségek

IPA Szombathelyi Szervezet

9701 Szombathely,
Pf. 325.
E-mail:
ribes@ipa-szombathely.hu

Őreg járművek az Őrségben

2022. szeptember 03., 09:30
Öreg vas nem vén vas

Tavaly hívtak minket először az Őrség szívébe veterán járművek közé. Akkor Varga Sándor tagtársunk „hajtotta végre” a feladatot, az idén pedig én voltam ott. Egyébként is szeretem az „öreg vasakat”, főleg, ha szépen helyre vannak állítva, gondos gazdájuk van. Hát itt volt mit nézni 2022. szeptember 03-án szombaton. Fél tíz körül értem oda – ekkor volt a nyitás hivatalosan – de ekkor már akkora tömeg volt, hogy biztosan előtte nap leparkoltak jó néhányan. Már az induláskor Szombathelyen a benzinkúton a kerekek légnyomás ellenőrzésekor összefutottam egy épp tankoló Fiat 850-essel, az odaúton pedig Csákánydoroszlótól kezdve több motorost is elkerültem, akik mind ugyanoda igyekeztek. Sz0óval megérkezésem után egyből a mai kor szolgálati járműve mellé parkoltam és egyből észrevettem, hogy van egy „civil” 1200-es rendőr Lada is a helyszínen. Mint kiderült, egy csepregi ismerősé, aki rendezvényekre csak ritkán hozza ki a járgányt. A rendezvénnyel kapcsolatos feladataim szervezőkkel történő megbeszélése és a regisztráció után persze el is készültek a közös fotók, majd körülnéztem a placcon és lőttem pár képet a megjelent népes társaságról. 11:00-kor elindultak az autósok a mai kor technikai felvezetésével, majd 11:30-kor a nekem feladatul rótt motorosokkal indultam el Ispánk-Csákánydoroszló-Halogy-Nádasd-Vadása útvonalon, ahol a focipályán tartott pihenőt a csapat. A szép időben a szervezők zsíroskenyérrel és beosztásnak megfelelő hűsítővel várták a kb. 200 autót, 100 motorost és legalább 500 főt. A felüdülést követően már rövidebb úton, Felsőjánosfán keresztül értünk vissza kiindulási pontunkra, Őriszentpéterre, ahol ebéd várta a résztvevőket. A szervezők itt is kitettek magukért, hiszen több féle ételből kérhetett az éhes vándor sereg. Teli hassal még nézegettem egy kicsit a korábban nem látott darabokat, hiszen népes sokadalom gyűlt egybe nemcsak szép hazánkból, hanem sokan voltak Szlovéniából, Ausztriából és még Romániából is (bár mint kiderült, az általam észrevett egyik ilyen autó tulajdonosai Szombathelyiek voltak, mint a beszélgetéskor kiderült). A többit meséljék el a képek.

De, hogy ne legyen ilyen egyszerű a történet befejezése, hazafelé a tavalyi gépésszel – VargaS – beszélve kiderült, hogy a Körmendi Rendészeti Szakgimnáziumban polgárőr napot tartanak, ahol jelen vannak a Hagyományőrző Rendőrszázadtól is pár darab régi rendőrautóval, így hát ott is megejtettem egy rövid pihenőt pár kép erejéig és pár baráti szóra.

Ribes Attila

A képgalériát ide kattintva nézheted meg!




« Vissza az előző oldalra!


IPA Szombathelyi Szervezet - Magyar