Elérhetőségek

IPA Szombathelyi Szervezet

9701 Szombathely,
Pf. 325.
E-mail:
ribes@ipa-szombathely.hu

Pecázás Cakovec-ben - 2014

2014. szeptember 27., 12:00
Horvát barátainknál is zsinórt áztattunk

2014. szeptember 27-én az IPA Međimurje Čakovec meghívására ismét részt vettünk a Međimurje Open elnevezésű sportvetélkedőn. Három csapattal neveztünk a horgászversenyre, melyek az IPA Szombathelyi Szervezet és a Vasi Rendőr Szabadidő és Sportegyesület tagjaiból állt. Kilenc óra magasságában érkeztünk a találkozó helyszínére, ahol az üdvözlés után egy reggelivel kedveskedtek nekünk a vendéglátóink, majd kötetlen beszélgetés következett Fülöp Karcsi segítségével a megnyitóig. A megnyitó után kisorsolták a horgászhelyeinket, majd a horvát kollégáksegítségével elmentünk a horgászverseny helyszínére, a Črečani horgásztóhoz. A horgászhelyek elfoglalása után következett az etetőanyag bekeverése és a szerelék összeállítása. Délben megkezdődött a horgászverseny. Mindenki készült a nagy fogásra, de a végén kiderült, hogy csak készültünk!!! A horvát kollégák csapata egy 10,4 kg-os ponttyal kezdte a versenyt, ami a tóban található legnagyobb halak egyike volt. Mi csak vártunk és vártunk és vártunk a kapásra, ami nem jött ... A horgászversenyre nevezett 34 csapatból összesen 6 csapat fogott halat, közöttük a mi egyik csapatunk is. A horgászverseny nagyon jó hangulatban telt, amiről a horvát kollégák gondoskodtak. A verseny lefújását követően, visszamentünk a találkozó helyszínére, ahol egy meleg babgulyással csillapítottuk éhségünket. Az eredményhirdetés nagy meglepetést tartogatott számunkra! Kiss Attila elnyerte a legkisebb halat fogó versenyző díját egy kb. 3 cm-es hallal! Az ajándéka egy üveg bor volt, melyet nagy nevetés közben vett át. Ezekután még egy kis beszélgetés következett, majd elindultunk hazafelé.

Amagyar csapat tagjai: Fábián Hodács Adrienn - Fábián Tamás

                                   Németh Zsolt– Kiss Attila

                                   Balassa Péter– Szabó Zoltán

                                   és az elmaradhatatlan tolmács : Fülöp Károly

SzabóZoltán


« Vissza az előző oldalra!


IPA Szombathelyi Szervezet - Magyar