Elérhetőségek

IPA Szombathelyi Szervezet

9701 Szombathely,
Pf. 325.
E-mail:
ribes@ipa-szombathely.hu

Körzeti megbízott

2022. október 26., 08:00
Egy újabb kincs a gyűjteménybe

A cím alapján egy emberről lenne szó, de nem. Ez egy tárgyról szól. Mégpedig egy körzeti megbízotti tábláról, mely a rendszerváltás előtti időkből származik. És már a gyűjteményünk része.

Ismét Horváth Zoltán volt az a szemfüles kolléga, aki közreműködött a beszerzésben. Már több ilyenre felfigyeltünk a neten, azonban vagy nagyon gyorsan elkelt, vagy az eladó horribilis árat kért érte (igaz, hogy a most beszerzettnél lényegesen jobb állapotúak voltak). Viszont a „történelmi emléktár”-unkba frissen bekerült darabon látszik az eltelt idő – azaz patinás – valamint az ilyen táblák közül is az első szériába tartozik, ugyanis a zománcfelirat kiemelkedik az alap fehér zománcból (a későbbiek egy szintben voltak már). Érdekesség, hogy bár sok ilyen táblát gyártottak és helyeztek ki a körzeti megbízotti irodák épületeire, nagyon kevés maradt fenn a rendszerváltást követően.

Az iroda bejárati ajtaja felett kapott helyet az új szerzemény.

Ribes Attila

A képgalériát ide kattintva nézheted meg!


« Vissza az előző oldalra!


IPA Szombathelyi Szervezet - Magyar