Elérhetőségek

IPA Szombathelyi Szervezet

Cím: 9701 Szombathely,
Pf. 325.
E-mail:
ribes@ipa-szombathely.hu
Elérhetőségeink


IEC Bulgáriában

2017.09.16. 09:00

Idén szeptember 19-24. között került sor az IPA 62. Világkongresszusára a bulgáriai Albena üdülőhelyén. Abban a megtiszteltetésben részesültem, hogy immáron második alkalommal, ezúttal Mészáros Mária általános alelnökkel én képviselhettem a magyar szekciót, idén küldöttként. A tavalyi évhez képest jelentős különbség mutatkozott az utazás és az ott tartózkodás arányai közötti jelentős eltérésben, hiszen ezúttal mindössze két és fél órás repülőutat kellett megtennünk a célba érésig.
A kongresszusra érkezőket az impozáns Flamingo Grand Hotelben szállásolták el, mely két perc gyaloglásra volt mindössze a Fekete-tenger homokos partjától, azonban minket első sorban természetesen nem ez érdekelt a leginkább.
A kongresszuson ugyanis a nemzetközi elnökség és a különböző bizottságok beszámolóit követően az elmúlt évek egyik legizgalmasabb, az IPA nemzetközi családját nagymértékben befolyásoló alapszabály-módosító javaslatok kerültek napirendre. Mindjárt az első, a nemzetközi elnökség által benyújtott módosítás a „támogató tag” intézményének a bevezetéséről szólt, amiről már előre látszott, hogy nagy vihart fog okozni. Míg a szekciók egy részénél (köztük nálunk is) már jelenleg is működik valami hasonló, addig a szekciók másik része – különösen az IEB által javasolt formában – elképzelhetetlennek tartotta, hogy a támogatók a rendes tagokéval szinte mindenben megegyező igazolványhoz és autómatricához jussanak. Mintegy másfél órás vitát követően az elnökség, látva, hogy konszenzusos megoldásra nincs lehetőség, a javaslatot további átdolgozásra visszavonta.
Ezt követően egy sor általános tájékoztatót hallgathattunk meg, majd bemutatkozott a jövő évi, 63. Világkongresszus házigazdája, Rotterdam. Bár mindenki azzal számolt, hogy a 2019. évi kongresszus vendéglátója, Szváziföld bejelenti pályázatának visszavonását, ám ez nem történt meg, sőt megerősítették rendezési szándékukat, bár az országban nincs nemzetközi repülőtér, a tagországok jelentős része (köztük Magyarország is) vízumkötelezett, illetve rengeteg a nyitott kérdés magával a szervezéssel kapcsolatban is. A kongresszus megszavazta, hogy az USA visszalépését követően 2020-ban Horvátország, Dubrovnik ad helyet a Kongresszusnak.
Félhivatalos feladataink közé tartozott albenai tartózkodásunk alatt a jövő évi Kelet- és Közép-európai Szekciók Találkozójának aktív propagálása, a szóbeli meghívók átadása, a magyar-német, illetve a magyar-lengyel csereprogramok felélesztésével kapcsolatos egyeztetések végrehajtása, a magyar szekció tekintélyének további öregbítése.
Véleményem szerint e feladatainkat maradéktalanul végrehajtottuk, bár ennek lemérése természetesen jövőre lesz lehetőség a csereprogramok működtetésével, illetve a szekciók találkozóján megjelenők számával.
Szombaton a feszített program levezetéseként Neszebar városát tekintettük meg.

Gábriel Gábor

KÉPEK!

IEC Bulgáriában

Vissza az előző oldalra!
Weboldalunk sütiket (cookie) használ működése folyamán annak érdekében, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassa Önnek, valamint a látogatottság mérése céljából. A sütik használatát bármikor letilthatja! Erről bővebb információkat olvashat itt: Adatkezelési tájékoztatónk
IPA Szombathelyi Szervezet - Magyar