Elérhetőségek

IPA Szombathelyi Szervezet

9701 Szombathely,
Pf. 325.
E-mail:
ribes@ipa-szombathely.hu

Olasz focitorna

2018. szeptember 13., 00:00
Nemzetközi focitornán voltunk negyedszer. Negyedik helyezést értünk el.

A 4-es jó szám!
4. alkalommal vettünk részt Olaszországban a Pálma sétány focitornán. Idén a tavaly már megismert Jerry Hotel volt a „technikai központ”. Itt volt a megnyitó, a szállás, az étkezés és a gálaest. És hát itt voltunk mi is. Sajnos ismét olyan játékoskerettel érkeztünk, melyek még nem játszottak így együtt korábban. Ez az első napi eredményeken meg is látszott. Az első meccset 3:0-ra elvesztettük a román Buzau ellen, a másodikat a helyi pénzügyőrök ellen már jobb játékkal, de ugyancsak 3:0-ra elvesztettük. Majd következett a helyi rendőrök csapata, akik 4:2 arányban bizonyultak jobbnak nálunk (Kurucz Ádám, Tóth László). A selejtezők utolsó mérkőzését 7:0-ra hoztuk az olasz Giulianova ellen (Kurucz Ádám, Kárász Ferenc, Tóth László, Geröly Ákos 3x, Dezse Gyula). A selejtezőt így csoportunk 4. helyezettjeként zártuk. A 4-es még mindig jó szám!  Az első nap végére jött a meglepetés, hogy a második nap első meccsét a másik csoport első helyezettjével játsszuk, aki minden meccsét megnyerte úgy, hogy gólt sem kapott. Hát mi megmutattuk a lodz-i csapatnak, 2:1-re nyertünk, végig dominálva a meccsen. Horváth Balázs támogatónk utólag bevallotta, hogy nem sok esélyt adott a győzelemre, pláne nem számított ilyen domináns játékra csapatunktól a lengyelek előző napi eredményei ismeretében. Ezt követően a fináncok helyi csapata ellen ismét vereséget szenvedtünk, ahogy a román csapattól is kikaptunk a bronzmeccsen. Nem keseredtünk el, mert a csapat mindent megpróbált, igaz, hogy a szerencse többször nem állt mellénk. A torna hangulata kiváló volt, a sportról szólt és a baráti kapcsolatépítésről. Régi ismerősként üdvözölhettük a helyi olasz csapatokat, a belgákat és a lengyeleket is, sportszerűen együtt ünnepeltük a helyezéseket is, hiszen a lényeg az együtt sporttal barátian eltöltött idő volt. Úgy vélem, a tornán felavatott új Zeus mezünkre sem hoztunk szégyent sem az eredménnyel, sem a csapat küzdeni akarásával. Tehát 4.-ek lettünk.
A 4-es jó szám!

Akik tornán való részvételünket támogatták és akiknek ezúton is köszönjük:
Abért Valentin (Abért Autó Kft.), Babati Zoltán (Babati Hús Kft.), Bánfi András (Domino Trans Kft.), Bódis Tamás (Sport 36 Kft.), Galambos Balázs és Tamás (Galambos Logistic Kft.), Bede György (Interpapír Kft.), Csébits Ferenc (Helios Kft., Szarvasi Vas-Fémipari Zrt.), Horváth Balázs (Luce Innocente Kft.), Németh Árpád (Vasber Zrt.), Ungvári Márton (Ungvári Kft.)

R.A.

A képgalériát ide kattintva nézheted meg!


« Vissza az előző oldalra!


IPA Szombathelyi Szervezet - Magyar