Több éves múltra visszatekintő rendezvényre került sor az év utolsó eseményeként. Szent Miklós püspök emlékét felidézve szerveztünk a kicsiknek Mikulás várást, melyre idén is szép számmal jelentkeztek, 65 gyermeket „neveztek be”. Idén szerencsére kevesebben betegedtek meg a rendezvény napjára, így majdnem a te3ljes létszám együtt volt. Egy rövid kis Mikulásos mesével hangoltuk elő a csöppségeket, aztán jöhetett a közös éneklés, mely közben egyszer csak megérkezett az Őszszakállú. A vállalkozóbb kedvűek énekeltek, verset mondtak a Piros Ruhásnak, volt aki színes rajzot adott át. Ezt követően előkerült „A KÖNYV”. A jelen lévők mindegyike a jók között volt felírva, így csomag tárgyjutalomban részesült (a személyzeti parancsok kézbesítése ügyfélkapun történik majd meg). A hangulatról beszéljenek a képek.
R.A.
A 2014. évi tekeversenyt november 30-ára hirdettük meg. Az előző évihez hasonlóan 3 hölgy és 7 férfi versenyző volt. A hölgyek kezdték a megmérettetést.