Elérhetőségek

IPA Szombathelyi Szervezet

9701 Szombathely,
Pf. 325.
E-mail:
ribes@ipa-szombathely.hu

Iszkiri Lenti(be)

2018. november 18., 11:00
Átfutottunk az őszből a télbe

Minden évben ellátogatunk a déli határszélén álló, apró városkába, Lentibe, hogy itt zárjuk a futószezont. November 18-án, vasárnap sem tettünk másképp. De mielőtt a konkrét verseny beszámolóra sor kerülne, engedjenek meg egy kis kitérőt, mert aki Zala megyében lakik, az ismeri ezt a várost, de a távolabbi régiókban élők nem biztosan. Aki katona volt, pontosabban a Honvédség vendég szeretetét élvezte. A Magyar Néphadsereg – később Honvédség – 26. Bottyán János Gépesített Lövészdandára állomásozott itt több mint 40 évig. Akivel probléma volt, legyen az a sorállomány vagy a hivatásos oldal tagja, méltán számíthatott arra, hogy Lentibe kerülhet. Valahogy úgy is szólt a szlogen. „Egy év Lenti majd helyrebillenti”.
Ezek az idők szerencsére elmúltak, de ezzel párhuzamosan a 60-as években az itt zajlott kőolaj utáni kutatások során több fúrásra került sor és hol olaj, hol termálvíz tört fel. Mindkettőnek nagy hatása volt a térségre, és erre épült a méltán híres Lenti Termálfürdő és Szent György Energiapark. A fürdő vize több mint 40 000 éves nátrium-hidrogénkarbonátos 38 ℃-os gyógyvíz, amely természetesen egy jóleső futás után a megfáradt izmokat is tökéletesen lazítja el. Az igazi kuriózum a Lenti Termálfürdő területén a Szent György Energiapark. Brit tudósok egy csoportja szerint a Lenti Termálfürdő területén található Szent György Energiapark magyarországi viszonylatban is kiemelkedően nagy energiájú. Hazánk sajátos geológiai adottságainak köszönhetően fele olyan vastag a földkéreg, mint a világ más pontjain, ezért intenzívebb hatásúak a földsugárzások. Lentiben ezen felül sok más hazai hellyel ellentétben nemcsak kettő, hanem három energiavonal is találkozik.

Nos, ezután rövid kitérő után természetesen egy másik kuriózumot is be kell mutatnom, ez pedig az Iszkiri Futóklub és annak versenyei. A tökéletes versenyszervezés és lebonyolítás jellemzi őket, ami már a nevezésnél is megmutatkozik. A Darktiming rendszer nemcsak az alacsony árú nevezést teszi könnyűvé, hanem mint partner, a verseny során a chipes időmérést is biztosítja. A verseny nem egy távból állt, hanem hat távon indulhattak el a lelkes amatőrök. Az apróságokkal kezdődött, a gyermekek 400 és 800 m-en mutathatták meg, mennyit fejlődtek az év során. Ezt követte a felnőttek és nagyobbak népes mezőnye, akik a 2500 m-en, 5 km-en, 11,3 km-en valamint 21 km-en indultak. „Fuss át az őszből a télbe”. Ez volt a verseny szlogenje, amihez tökéletes időt rendeltek. Amíg a kisváros felé tartottunk, addig sem volt kérdés, hogy valóban itt van az ősz, és annak is vége van már, hiszen legtöbb fa elvesztette lombos koronáját, csak az erre a tájra oly jellemző fenyőerdők nyújthatnak rejtekhelyet az őzeknek, nyulaknak, szarvasoknak. +8 °C-os hőmérséklet, ami tökéletes a futáshoz és néha-néha előbukkanó nap jellemezte ezt a napot, így 11:00-kor népes mezőnnyel vágtunk neki az 5 és a 11,3 km-nek. A szezon zárásaként gondoltunk erre a versenyre, így megpróbálta mindenki a legtöbbet kihozni magából. Öten érkeztünk Lentibe. Dr. Nátkai Györgyi és Rába Renáta az öt kilométeres távra vállalkoztak, míg Ribes Attila, Sándor Zsolt és jómagam a hosszabb távot a 11,3 kilométert választottuk, hogy a Lendvadedesi-tó fenséges látványában a fordítóban egy pillanat erejéig gyönyörködhessünk. Természetesen a félmaratoni távon is voltak jópáran, azonban úgy gondoltuk, hogy ezt meghagyjuk másoknak. A rajt egy időben történt mind a négy távon. A mezőny városból a tó felé vezető útra kanyarodott, majd itt kettévált az útvonal. A hosszabb távokon részt vevők elindultak a tó felé, míg a rövidebbek egy kis szakasz erejéig az erdő irányába futottak. Egy kerékpárút vezet a Lendvadedesi-tó irányába, melyet most is a békét és nyugalmat árasztó fenyőfák öleltek körül és ezt a békés nyugalmat verte fel a futók lihegése, cipőjük csattogása. Aztán következett a tó, mely, mint egy ékkő ragyogott és fodraival nyugalmat árasztott a fordító pont mögött. Csupán egy szempillantást vethettünk rá, amíg az itt felállított frissítőpont kínálatából a folyadékpótlást végeztük. Az öt és fél kilométeres fordítónál a félmaratoni mezőnnyel együtt még a városközpont felé robogtunk közösen, majd a céltól 1 km-re félmaratonista társainktól elbúcsúztunk, akik a Lentiszombathely melletti parkerdő felé haladtak tovább, még mi a célba érkeztünk.
Igazán jó verseny volt, erős élmezőnnyel, ennek ellenére mindenki elérte a saját céljait, jobb időeredményt és erősebb-gyorsabb tempóban tudott futni. Mindannyian a mezőny első negyedében végeztünk, nem sok hiányzott a dobogós helyezésekhez.
Mint ahogy azt már említettem az egyik támogató a fürdő volt, így most is ezzel fejeztük be a napot. A termálvíz gyógyító erejét használva próbáltunk meg új erőre kapni. Aztán másnap reggel tél tábornok megrázta szakállát, így valóban az őszből futottunk át a télbe.

Nagy Tibor

A képgalériát ide kattintva nézheted meg!


« Vissza az előző oldalra!


IPA Szombathelyi Szervezet - Magyar