Elérhetőségek

IPA Szombathelyi Szervezet

9701 Szombathely,
Pf. 325.
E-mail:
ribes@ipa-szombathely.hu

IPA Szlovákia 25 éves

2019. június 20., 18:00
Évfordulós ünnepség Szlovákiában

Június 20-23. között ünnepelte 25 éves fennállását az IPA Szlovák Szekciója. Szekciónk is meghívást kapott az eseményre. Gábriel Gábor nemzetközi alelnök mellett én kaptam lehetőséget arra, hogy a magyar delegáció tagja lehessek. 20-án csütörtökön este érkeztünk a rendezvény központjába, Szenc városába, ahol a szenci tó mellett lévő Sun Hotelben vártak minket a házigazdák. Az esti köszönést követően vacsorával és baráti szavakkal várt minket a szekció elnöksége.
Pénteken a házigazdák nagy részével közös kiránduláson vettünk részt Nyitrán, ahol a vár és a székesegyház megtekintése volt a program délelőtt. Az ebédet követően Topolcsányban egy neves borászatban a borászat rejtelmeibe tekinthettünk be, és természetesen egy kisebb kóstoló is volt. Innen a Topolcsány melletti bölényfarmra utaztunk, ahol európai bölényeket láthattunk.
Szombaton a szlovák házigazdák nagy része nem tartott velünk, ekkor tartották a kongresszusukat, míg mi Pozsonyi Rendőrmúzeumot, majd pedig a városközpontot nézhettük meg egy nyugdíjas kolléga, Ljubomir Mihočka kalauzolásával. Az ebédet a Brewer Sörözőben fogyasztottuk el, ahol a magyar tulajdonosok nagyon barátságosak voltak. Itt a saját sörfőzdéjüket is meglátogathattuk. Természetesen az ebédhez a házi sört kóstoltuk meg. Délután pedig Dévény romvárát másztuk meg, mely így is impozáns látvány volt. Őseink kiváló stratégiai ponton építették azt fel a Duna és a Morava összefolyásánál.
Eddig a pontig az időjárás is kiváló volt, sütött a nap, néha kissé felhős volt. A vissza úton aztán megérkezett az ígért eső is, mely még a hazaúton is tartott egészen hazáig.
De még nem értünk a beszámoló végére! Szombaton este a szenci tó partján, részben a víz fölé épített stégen lévő étteremben, gyönyörű környezetben került sor a gála estre, ahol a rendőrség fúvós zenekara játszott, táncosok is felléptek, majd ezt követően cigányzene szólt a vacsora alatt, míg ezt követően „kortárs” zeneszámokra rophatták a táncos lábúak. A gálaest során a cseh, lengyel, montenegrói, orosz és szlovén delegációkkal együtt mi is átadtuk gratulációinkat és ajándékunkat.
A hétvége során mind a szlovák kollégákkal, mind a jelen lévő delegációkkal eszmecserét folytattunk az IPA életéről és a szakmai munka kapcsán is. Vasárnap reggel fáradtan bár, de a régi ismeretségeket megerősítve és az újaknak is örülve indulhattunk haza.

Ribes Attila

A képgalériát ide kattintva nézheted meg!


« Vissza az előző oldalra!


IPA Szombathelyi Szervezet - Magyar