Elérhetőségek
IPA Szombathelyi Szervezet
9701 Szombathely,Pf. 325.
E-mail:
ribes@ipa-szombathely.hu
Lada 1200 rendőrautó
2006. október 10., 12:00Végre hírt adhatok arról, hogy elkészült – tudomásom szerint – Magyarország első retro Lada 1200-es rendőrautója. Már régóta szeretnénk a Szombathelyi Rendőrkapitányságon egy rendőrségtörténeti kiállítást létrehozni, de eddig a vitrinek elkészítéséhez szükséges anyagiak hiánya miatt ez nem volt lehetséges. Ugyanakkor ennél még látványosabb és élményszerűbb egy régi rendőrautó. Jó ideje kerestük már a megfelelő állapotú járgányt, amit rendbe téve, átalakíthatnánk. Segítőkész barátaink is tudták ezt. Így is meglepetésként ért, amikor 2004. decemberének egyik késő délutánján Végh Árpád – a Végh Autóház Kft. tulajdonosa – hívott fel, hogy az éppen aktuális autóbeszámítási akciójuk keretében az egyik vásárlójuk egy elég jó állapotú 1200-est hozott be. Mivel az autó 1985-ös évjáratú volt és eredetileg korábbit kerestem, ezért gyors telefonálásba kezdtem. A Rendőrségtörténeti Múzeum igazgatója, Sági Zoltán sietett segítségemre, aki az archív anyagok alapján kiderítette, hogy 1985. novemberében hozták be az utolsó szolgálati 1200-ket. Mivel a korhűségnek így az autó megfelelt, azt jelképes áron megvettük. Ezt követően az autót Baán Imre – a Tempo Autószerviz Kft. tulajdonosa – és alkalmazottai teljesen szétszerelte, majd a lakatos munkákat is megcsinálta. Ezután az autó visszakerült a Végh Árpádék autókereskedésébe a fehérre festés végett. Mindezek közben Kiss László – Fuchs és Társa Kft. tulajdonosa – a motoron végezte el a teljes generált. A festés után újra Baán Imréék vették kezelésbe az autót, következett az összeszerelés, majd az autót visszavittük ismét Végh Árpádékhoz, akik a Sági Zoltánéktól kapott archív fotók alapján grafikussal elkészítették a rendőrség feliratot és felkerült a felirat is. A közben eltelt több mint másfél év alatt küzdelmes és időnként lehangoló „felderítő munkát” folytattam eredeti és korhű lámpák sziréna és szirénatölcsérek, gk. rádió után. Kiderült, hogy sem a Vas Megyei RFK, sem az ORFK raktáraiban nem található már ilyen régi technikai felszerelés, azok jóval korábban leselejtezésre kerültek a vonatkozó szigorú normák miatt. Kutató munkám eredményeként megállapítottam, hogy a budapesti Elektris Ipari Szövetkezet volt a lámpák és a sziréna szállítója. A cég szerencsére túlélte a rendszerváltozást is és még mai is létezik. Igazgatója örömmel segített, bár mint mondta, két éve megszüntették a külső raktárukat, ahol a régi elfekvő készleteket is tárolták. Megígérte, hogy visszahív, valamelyik belső raktárban találtak-e a keresett darabokból. 2 hét múlva hívott is, hogy csak az általuk gyártott sziréna vezérlő és a tölcsérek vannak (a lámpákat régen ők is úgy vásárolták, nem tudták megmondani kitől). Megbeszéltük, hogy pár hét múlva úgyis megyek az IPA Magyar Szekció küldöttgyűlésére, akkor megkeresem a sziréna átvétele miatt. Odaérkezésemkor szívélyesen fogadott és közölte, hogy van egy félig jó híre, egy darab lámpa volt otthon az egyik alkalmazottjánál, azt át tudja adni nekünk. Sajnos azóta sem sikerült a másikat még fellelni. Emellett kiderült, hogy a Vas Megyei RFK autóműhelyében dolgozó egyik szerelőjének van eredeti lámpa és sziréna tetőkereszt tartója. Az autó felújítása után Erdélyi Lajos nyugdíjas kolléga IPA tag, aki korábban a hírműhelyben dolgozott szerelte fel a lámpát és szirénát, valamint szerelte be a kezelő szerveket. Szintén nem sikerült még fellelnünk az autóhoz illő kb. 25x40 cm nagyságú alumíniumradiátorra hasonlító valamikori gk.rádió-adó egységet. Ezen hiányosságoktól eltekintve az autó kész, működő képes. Mindenkinek köszönöm a segítséget, aki az autó felújításában közreműködött.
Elkészültét követően pár napon belül már a 2006. szeptember 02-i Bozsoki Tűzoltó Napon is, majd a szeptember 15-i Derkovits városrészi KMB iroda avatásán is részt vettünk. Mind az előbbi civil, mind az utóbbi céges rendezvényen nagy sikere volt mind a kollégák, mind a civilek körében. A KMB iroda avatásán meglepő módon ez a régi autó jobban tetszett időseknek és fiataloknak egyaránt, mint a jelenlegi modern és új járőrautó vagy motor.
Az autó megtekinthető a Vas Megyei Rendőr-főkapitányságon.
A nyugat.hu internetes hírportál írta az autóról: www.nyugat.hu/cgi-nyugat/cikksql.cgi?cikk=24413
« Vissza az előző oldalra!