Elérhetőségek

IPA Szombathelyi Szervezet

Cím: 9701 Szombathely,
Pf. 325.
E-mail:
ribes@ipa-szombathely.hu
Elérhetőségeink


Elnökök Fóruma

2017.01.20. 10:00

Az IPA Magyar Szekció több éves kihagyás után idén is megrendezte az Elnökök Fórumát – régebbi nevén Kibővített Elnökségi Ülést –, mely a tagszervezeti elnökök és a szekció vezetőinek tanácskozása a jövő feladatairól. Idén erre a korábbi évektől eltérően év elején, január 20-21-én Nagybörzsönyben jött össze a „grémium”. A helyszín kiválasztása tökéletes volt abból a szempontból, hogy tél lévén, nagyon sok kedve nem volt elcsavarogni az embernek sehová, így a megbeszéléseket is mindenki végig ülte, nem fogyatkozott meg közben a létszám. A fórumon kötötten az eltervezett témákról folyt az eszmecsere, a vacsorát követően azonban már a hazai kóstolása mellett minden más megvitatni való egyesületi téma is szóba került.
Mindamellett a szálláshelyről gyönyörű kilátás nyílt a környező tájra, a második napi kezdés előtt egy kisebb séta is belefért a faluban. A településnek jellegzetes házai vannak, főleg a gyalogló turizmusra építenek, de a börzsönyi kisvasútnak is van megállója itt.
Úgy vélem hasznos másfél napot töltöttünk el, sikerült több mindenben előbbre jutni a megbeszélések során.

Ribes Attila

KÉPEK!

Elnökök Fóruma

Vissza az előző oldalra!
Weboldalunk sütiket (cookie) használ működése folyamán annak érdekében, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassa Önnek, valamint a látogatottság mérése céljából. A sütik használatát bármikor letilthatja! Erről bővebb információkat olvashat itt: Adatkezelési tájékoztatónk
IPA Szombathelyi Szervezet - Magyar