Elérhetőségek

IPA Szombathelyi Szervezet

9701 Szombathely,
Pf. 325.
E-mail:
ribes@ipa-szombathely.hu

eXtremen Nagyatádon

2017. július 28., 08:50
Újabb embert próbáló távok

Somogy megye déli részén, a Balatontól 60 km-re fekszik Nagyatád városa, mely 1990 óta, minden év nyarán a legmelegebb napokban a triatlonosokat várja. Ennek a fiatal sportágnak a szerelmesei a nyár közepén arra vállalkoznak, hogy az "év leghosszabb napján" az Ironman távot teljesítsék. A Gyékényes melletti tónál kezdődik a verseny, ahol két kört kell a tóban úszni, hogy a 3800 métert követően egy kis kerülővel, 75 km megtételét követően első alkalommal Nagyatádra érkezzen a versenyző. Mivel a kerékpáros táv 180 km, ezért három rövidebb 35 km-s kört letudva, már csak egy maratoni futás marad hátra. A 42 km végig a városban halad, így a résztvevők minden körben a versenyközpontban a cél előtt futnak el. Mindez nagyon sok egyéni versenyzőnek akár 13-14 óráig is tart, így számukra tényleg ez a leghosszabb nap.
Július 29-én szombaton 503 férfi és 61 nő indult, valamint 221 két-, három-, négy-, illetve ötfős váltó is. Több mint 700 versenyző és rengeteg néző, érdeklődő toporgott a tó partján, és hallgatta az utolsó húsz percben az inspiráló zenéket, hogy Vangelis dallamait követően 7:30-kor ágyúdörrenésre a vízbe vesse magát. Piros, zöld és fehér sapkás versenyzők futottak a vízbe és kezdték meg az úszást. A váltók csak később 8:50-kor rajtoltak, így volt ideje bemelegíteni az IPA Szombathelyi Szervezet háromfős váltójának is. Igaz, csak egy ember melegített, Kovács J. Tibor. Úgy gondoltuk, hogy mindenki egy számot vállal, így Tibornak múltja miatt az úszás jutott. Sárga sapkát kaptak a váltók, így egy kisebb csapat futott a vízbe, hogy az egyéni mezőny végét utolérje. A sok könyöklés, karmolás és rúgások ellenére is csupán 1:13 perc kellett, hogy a kért kört megtéve a chipet az öltözői sátorban Tibor a Tibornak adja, hisz én következtem. Rám várt, hogy 180 km-t kerékpározzak. A táj és az aszfalt minősége változatos volt, a legszegényebb somogyi falvakat ugyanúgy érintette az első 75 km, mint a vadregényes Ágneslaki Arborétumot. Segesd irányából Ötvöskónyin át érkeztünk első alkalommal a központba, majd ismét Segesd felé kellett visszafelé menni és így a 35 km-es köröket teljesíteni. 6:05 percet követően Király Gábor bokájára került az érzékelő. Nyolc, egyenként 5250 méteres kör volt már csak hátra. Igen ez a maratoni táv, amit szintén egyedül teljesített Gábor. Talán a buzdításunk és a fantasztikus közönség szurkolása is segített abban, hogy a délután négy órakor megkezdett futása alig négy órán át tartott. 3:55-ös idővel mindhárman együtt futottunk át a kapu alatt. 11:18:45-öt mutatott a kijelző. 12:30, legjobb esetben 12:00 órát számoltunk elsőre, hisz nem ismertük a pályákat és a körülményeket sem. Ez az eredmény a váltók versenyében a 100. helyre volt elegendő, aminek eléréshez nagyban hozzájárult Sándor Zsolt tag segítsége is, aki az edző, szurkoló, frissítő, segítő szerepét vállalta. Vigyázz Nagyatád, jövőre visszatérünk! Még többen.

Nagy Tibor

KÉPEK!


« Vissza az előző oldalra!


IPA Szombathelyi Szervezet - Magyar