Elérhetőségek

IPA Szombathelyi Szervezet

Cím: 9701 Szombathely,
Pf. 325.
E-mail:
ribes@ipa-szombathely.hu
Elérhetőségeink


Farsangi bál

2017.01.28. 19:00

Első rendezvényünk idén is a baráti-kollegiális kapcsolatápolás elősegítését, a magyar kultúra farsangi értékeinek ápolását célzó hagyományos farsangi bálunk volt január 28-án. Már a szervezés során előrelátható volt, hogy a tavaly létszámot nem fogjuk elérni, mivel a korábbi években a környéket eléggé elkerülték az influenza vírusok, míg összejövetelünket megelőzően már 3 héttel rendes tarolásba kezdett a kollégák körében is.
A helyszín az évek óta szokásos Tó vendéglő volt, a vacsora idén is a farsangi időszakhoz illően ünnepi volt. Az idén új zenekar kipróbálására kényszerültünk. Mindezek a jelen lévő 115 fő kedvét nem tudták elrontani. Jókedvű tánc és társalgás volt az este folyamán. Tombola sorsolásra is sor került, melyért köszönetünket fejezzük ki az azokat felajánló támogató barátainknak, mivel ezzel is jelentősen emelték programunk sikerét és népszerűségét.  A jó kedvet és a tánctudást a bálozó úri közönség otthonról szállította helyszínre.
Rendezvényünkön a „szakmai vonalról” Dr.Tánczi Tibor r.ezredes bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettes, Erhardt László r.ezredes gazdasági rendőrfőkapitány-helyettes, Dr.Németh Róbert r.ezredes ellenőrzési szolgálatvezető, Balogh Gábor r.alezredes kapitányságvezető-helyettes  volt jelen, míg IPA baráti kapcsolataink gazdagságát Dr.Jónás Zsigmond (IPA Vas Megyei Szervezet elnöke), Mészáros Mária (IPA Győr-Moson-Sopron Megyei Szervezet elnöke), Horváth Zsolt (IPA Tapolcai Szervezet elnöke) mutatta.

Ribes Attila

Déri Norbert tagtársunk képei: https://drive.google.com/open?id=0B73yvavvRr5gUFJ5eUE0SWZiQW8

Ide kattintva is megnézhetsz párat

Ezt írta a 112Press.hu (képekkel, videóval)

Farsangi bál

Vissza az előző oldalra!
Weboldalunk sütiket (cookie) használ működése folyamán annak érdekében, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassa Önnek, valamint a látogatottság mérése céljából. A sütik használatát bármikor letilthatja! Erről bővebb információkat olvashat itt: Adatkezelési tájékoztatónk
IPA Szombathelyi Szervezet - Magyar