Elérhetőségek

IPA Szombathelyi Szervezet

9701 Szombathely,
Pf. 325.
E-mail:
ribes@ipa-szombathely.hu

Sunset Run - Keszthely

2018. június 09., 20:30
Futás a hangulat kedvéért

A netet böngészve bukkantam legalább fél évvel ezelőtt a Sunset Run nevű éjszakai futásra. Megmozgatta a fantáziámat, hiszen a versenyek zömmel nappal vannak. Érdekelt, milyen hangulata lehet. Mivel erre a hétvégére szervezték a Keszthelyi Triatlont is, ezért az arra nevező és résztvevő csapattársak társaságára és buzdítására is számítottam (előzőleg).
7 és 14 km-re lehetett nevezni, én a hosszabb távot választottam természetesen a nevezéskor. Mint az I. Bükfürdő-Csepreg félmaraton beszámolójában írtam, egy sérülést sikerült összeszednem, de ez a jelenlegi megmérettetésen való részvételemet nem akadályozhatta meg. Úgy gondoltam, hogy a tervezett 1:15 perces időt figyelmen kívül hagyva futok, hiszen „a cél maga az út”. Az ujjamat leragasztottam ragtapasszal és rajt. A második km után éreztem, hogy elment a helyéről, pedig vízálló volt a doboz felirata szerint legalábbis, igaz azt nem írták, hogy izzadságálló is. Gondoltam, majd lesz valahogy és csak futottam. Szerencsére nem okozott gondot és számomra is meglepő 1:07:57-es idővel értem célba 111-ként. Kategóriámban (45-55 év közöttiek) a 145 indulóból a 18. hellyel maximálisan elégedett voltam. Azt még el kell mondani, hogy a táv 14 km helyett csak 13,2 km volt, mert az előző napi esőzések és a Triatlonosok által is használt egyező pályaszakaszok miatt Festetics kastély kertjében egy szakaszt kivettek a pályaútvonalból, mivel sárdagonyává változott.
A verseny után felsétáltam szállásadómhoz, Kerék Zoltán támogatónkhoz (ezúton is köszönöm a segítségét) és megkezdtük az elvesztett folyadékok pótlását.

R.A.

A képgalériát ide kattintva nézheted meg!


« Vissza az előző oldalra!


IPA Szombathelyi Szervezet - Magyar