Elérhetőségek

IPA Szombathelyi Szervezet

Cím: 9701 Szombathely,
Pf. 325.
E-mail:
ribes@ipa-szombathely.hu
Elérhetőségeink


IV. Őrségi Félmaraton

2021.10.23. 11:00

A GoodFoot Running Egyesület által rendezett versenyre több, mint háromszázan neveztek, amelyre nem csak Vas megyéből érkeztek, hanem az ország minden részéről, sokan Budapestről, de volt debreceni induló is. A versenyt három kategóriában rendezték meg: 5 kilométeres távra 32 fő jelentkezett, 11,5 kilométerre 141 fő, 23 kilométerre pedig 121 fő nevezett előzetesen. A helyszínen a rendezők még 50 futót regisztráltak. A két hosszabb táv versenyzőinek terepen és aszfalton is kellett futniuk, az 5 kilométeres verseny Őriszentpéteren belül zajlott. A pálya az előző évekhez hasonlóan Őriszentpéter- Nagyrákos- Ispánk - Őriszentpéter útvonalon halad. Az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóságától indult el az első futam szombaton 11 órakor, majd az 5 kilométeren indulókat 11:15 órakor indították.
A versenyen Ribes Attila félmaratonon és Varga Sándor a 11,5 kilométeren állt rajthoz az IPA Szombathelyi Szervezet színeiben.

Futott idők:

Varga Sándor 11,5 km           00:58:44          abszolút 14.
Ribes Attila    23,0 km           02:39:48          kategória 26.

Összesen 78 díjat osztottak ki, ezen kívül egyedileg tervezett, gyönyörű érmek is készültek a rendezvényre.
„A futás abban a pillanatban kezdődik igazán, amikor elfelejtetted, hogy éppen futsz.” - és a versenyről készült képekre kattintva azt hiszem, hogy ezt az olvasó is elhiszi.

VargaS

A képgalériát ide kattintva nézheted meg!

IV. Őrségi Félmaraton

Vissza az előző oldalra!
Weboldalunk sütiket (cookie) használ működése folyamán annak érdekében, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassa Önnek, valamint a látogatottság mérése céljából. A sütik használatát bármikor letilthatja! Erről bővebb információkat olvashat itt: Adatkezelési tájékoztatónk
IPA Szombathelyi Szervezet - Magyar