Elérhetőségek

IPA Szombathelyi Szervezet

Cím: 9701 Szombathely,
Pf. 325.
E-mail:
ribes@ipa-szombathely.hu
Elérhetőségeink


Karácsonyi ajándék

2020.12.22. 13:30

Vörös János barátunk még a tavalyi évben ígérte meg, hogy a focimez gondjainkon enyhít egy kicsit. Vállalta, hogy a „Förtelmes Főnökök” nevű különítményünknek finanszíroz egy garnitúra csapatmezt. A csapat vezetésével egyeztettünk, Kiválasztásra került a mez, majd azt megrendeltük. Azaz szerettük volna, mert éppen a kívánt darab és méretválaszték nem volt rendelhető, a gyárban sem tudták megmondani, mikor lesz ismét elérhető (a palettáról nem vették le a terméket). Mivel közbe jött a tavaszi vírushelyzet is, kissé hátrébb tolódott az intézendők sorában a feladat. Aztán az őszi vírushelyzet eldurvulása előtt jött a hír a forgalmazótól (Sport 36 Kft. – másik támogatónk), hogy rendelhető a kért darabszám és méretek. Ráerősítettünk hát a rendelésre és az 1 hét elteltével meg is érkezett. A feliratozást követően december 22-én adta át a mezeket Vörös János. A csapat (Dr.Gulyás Ferenc, Balogh Gábor) és az elnökség (Ribes Attila) részéről szűk delegáció jelent csak meg az átvételre a vírushelyzeti szabályozás miatt.
Ezúton is köszönjük a támogatást a Vörös és Társa Kft-nek valamint a Sport 36 Kft-nek.

R.A.

Karácsonyi ajándék

Vissza az előző oldalra!
Weboldalunk sütiket (cookie) használ működése folyamán annak érdekében, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassa Önnek, valamint a látogatottság mérése céljából. A sütik használatát bármikor letilthatja! Erről bővebb információkat olvashat itt: Adatkezelési tájékoztatónk
IPA Szombathelyi Szervezet - Magyar