IPA Szombathelyi Szervezet

9701 Szombathely,
Pf. 325.

X. Balaton Szupermaraton

2017. március 24., 10:00
Kóstoló az ultra világából

Az idei év első felére nem terveztem hosszabb távú futást, de aztán mégis úgy gondoltam, meglepem magam névnapom alkalmából egy 50 km feletti távval, így a 2017. március 23-26. között megrendezett 10. Spuri BSZM Szupermaraton 2. napjára esett a választásom, ami Fonyódtól Szigligetig tartott és 52,9 km távolságot ölelt fel. A megmérettetésem során kerékpáros kísérőként Nagy Tibor segített, míg Prekler János a fényképezőgépén át figyelte és rögzítette az eseményeket. Március 24-én a 11 órás rajt előtt végigjártam a szokásos körömet és a rajtkapu mögött a többiekkel együtt várakoztam. Mivel egyéni maraton+-os induló voltam és először a 4 napos egyéni, majd a csapatokat olvasták be, engem az utolsók között szólítottak. Ez idő alatt nyugtattam magam, hogy menni fog, hiszen idén már kb. 10 alkalommal futottam 20 és 30 km közötti távokat és frissítési tervet is állítottam össze, de azért óhatatlanul felötlött bennem a tavalyi spar maraton keserű emléke, továbbá nem tudhattam mi történik majd a bűvös 42.195 méter után. Az elmélkedésből a nevem bemondása szakított ki, így már léptem is a kapuhoz, dugókázás, polar m400 start és indulás. A tervezett időm 6perc/km volt. Az első km-t jelző csippanásnál gyors pillantás az órára 5:20!! Magamban lassíts komám, mert ez nem félmaraton!! Tibi az első frissítő pontnál csatlakozhatott hozzám a kis kosaras bringájával, amiben benne volt minden jóság, amire szükségem lehetett (carbosnack, multisalt, saját készítésű amino+szénhidrát mátrix) az 1 pár tartalék láb kivételévelJ. Tibi a terv szerint adogatta az aktuális tabit vagy tasakot és néha rám szólt, hogy egyek egy kis szilárdat is - ami jelen esetben zabszeletet jelentett - vagy hogy befutottam 6 perc alá és lassítsak. A frissítő pontokon is mindig nyúltam egy darab banánt, vagy valamit és ittam is. A tervezett tempóban haladtunk, de azért 3 óra után számítani lehetett rá, hogy jön a fal, vagy ahogy mondani szokták, a „kalapácsos ember”. De csak nem történt semmi extra, persze hogy fájt itt-ott, de ez szerintem normális, szóval különösebb probléma nélkül eljutottunk Balatongyörökre és megpillantottuk a táblát, hogy elértük a maraton távot. A polar 4 óra 11 percet mutatott. Ezután azért csak elkezdett jelezni a testem komolyabban, hogy nem vagyok normális és ehhez csatlakozott a belső hang is, de gondoltam, hogy ha most engedek a csábításnak és belesétálok, vagy megállok, akkor hogyan fog majd menni a későbbiek során egy hosszabb táv. Erre az időre már teljesen elegem lett a gélek és a keverékem édes ízéből, sósat akartam, így 46 km-es frissítőnél ittam vizet, meg betömtem pár ropit. Balra fel a golfpálya mellett és jobbra a kerékpár útra. Felnézve megpillantottam a Szigligeti várat és az erősödő szél hatására, meg mivel úgy tűnt mintha ez nem csak 6-7 km-re lenne kiszaladt a számon egy „durva a nyár”;). A jobb térdem és lábfejem már elég furcsán mozgott és csipkedett a lábszáram meg a combom is. Gyorsan kértem is egy Multisalt-ot. A fentiek következménye képpen 6 perc fölé mentem. Az 50-esnél lévő frissítőnél bedobtam pár szőlőcukrot és egy pohár vizet aztán több-kevesebb sikerrel kizárva a fájdalmat ismét 6 perc alatti km-eket produkáltam. A vár alatti parkolóhoz vezető kaptatós emelkedőn lévő célegyenesben még elmentem pár éppen hogy kocogó, vagy már csak sétáló sporttárs mellett és széles vigyorral a pofámon átléptem a célvonalon. 5 óra 24 perc 09 másodperc. Nagy Tibinek köszönöm a kísérést és a bíztató szavakat. Prekler Janinak a képeket. Csécsei Zoli barátomnak - aki 2016. év ultra futója lett - a lelkesítést és az üzenetet: „Ultrafutó lettél, hadd köszöntselek elsőként a klubban!!!”. Mi mást is mondhatnék: Megtisztelsz bajnok!!!
És hogy milyen az íze? Só-vér-cukor és valami megmagyarázhatatlan elégedettséggel átszőtt boldogság. Fogyasszátok felelősséggel :-)

Király Gábor

KÉPEK!




« Vissza az előző oldalra!


IPA Szombathelyi Szervezet - Magyar