Elérhetőségek

IPA Szombathelyi Szervezet

9701 Szombathely,
Pf. 325.
E-mail:
ribes@ipa-szombathely.hu

eXtreMan 51.5

2018. május 21., 10:00
Úszás, kerékpározás, futás = triatlon

Nos, ebben az évben ez kimaradt mivel pünkösdhétfőn Székesfehérvárra látogattunk az idei év első triatlonversenyére. Nemcsak nekünk volt első ebben az évben, hanem a koronázó városnak is. "Egy történelmi városban, történelmi pillanat". Ezt Mészáros Attila alpolgármester mondta annak kapcsán, hogy a Csónakázó-tóban pünkösdhétfőn lehetett hivatalos körülmények között először úszni.
Aki a nagyatádi eXtremeMan sorozatban szeretne versenyezni és minden távon kipróbálná magát, most annak ez volt az első rövid távú verseny. A rövidtáv 1500 m úszást jelent, 40 km kerékpározást, amit 10 km futás követ. Innen ered a névben szereplő 51.5-es szám, ami természetesen a távok összege. A Vasi Vasemberhez hasonlóan itt is a város zöld szívében elhelyezkedő Csónakázó tavat választották a szervezők, majd onnan kiindulva egy tökéletes minőségű gyorsforgalmi úton kellett két kört megtennie a mezőnynek, hogy ismételten a tó körül rója a 2 km-es köröket. Sajnos Király Gábor betegsége miatt egyedül kellett indulnom ezen a versenyen így a 20°-os vízben több mint 300 neoprénbe öltözött "békaember" mellett indultam el, a kétkörös úszásra. A bunyókból kimaradtam és a tervezett 30 perc körüli idővel sikerült a vízből kijönni, majd következett a 40 km-es bringázás. Itt már nem volt ilyen szerencsém, ugyanis mindjárt az első kilométerben egy fullánkos rovar csapódott a fülemnek, amely megcsípett és a 10. km-re már úgy bedagadt, hogy alig hallottam vele valamit. Csak éreztem, látni nem láttam, de az égető érzés nem igazán segített a tempó fokozásában. Így féloldalasan sikerült a kicsit hosszabbra kimért, 44 km-es pályán végigmenni és a depóból elindulni az öt körös, 10 km hosszú futásra. Nos, ez már igazi kihívást jelentett, égett a jobb fülem, a dagadás már kisebb lett. Erre még sikerült egy lapáttal rátenni, azzal, hogy túl sok izotóniás italt ittam a kerékpáron, ami a gyomromban „lötyögött”. A több körös futópályák hátránya ilyenkor, hogy többször is ki lehet szállni a versenyből, ami meg is fogalmazódott bennem. „Nem ezért utaztam 170 km-t, ez az első verseny, csak egy rövidtáv,” ilyen gondolatok kavarogtak a fejemben. Egy óra három perces futással - rövid sétákkal megszakítva - érkeztem a célba, 3:04-es végeredménnyel.
Okulva az elkövetett hibákból, felkészülésembe most már a pontos frissítés is bekerült, megpróbálva szimulálni a rövid kerékpározások utáni futásváltásokat és természetesen egy kalcium tabletta is bekerült a só tabletta mellé.

Nagy Tibor

A képgalériát ide kattintva nézheted meg!


« Vissza az előző oldalra!


IPA Szombathelyi Szervezet - Magyar