A Salomon Ultra Trail Hungary (UTH) Magyarország legnépesebb és legrangosabb terepfutó versenye, melynek immár 9. alkalommal a Pilis hegység ad otthont. És mi is lenne jobb program a pünkösdi hétvégén, mint fel alá rohangálni, sétálni, mászni erdőn-mezőn-árkon-bokron keresztül. A rendelkezésre álló 5 különböző táv közül mindenki meg tudja találni a neki legjobban megfelelő kihívást. A szombati napon a rövidebb távok Salomon Twin Peaks 22 km és a Salomon Visegrád Trail 30 km, vasárnap pedig a hosszabb távok Szentendre Trail 54 km, Szentlászló Trail 84 és a 111 km-es királytáv rajtja volt. Én az arany középutat választottam, mivel egy hétre rá a Keszthely Triatlonon volt jelenésem és nem akartam magam teljesen lenullázni. Na majd jövőre.
Rajt: Szentendrei Duna-part, 9 óra. Előtte check in, kötelező felszerelés bemutatása, mert itt ilyen is van. Ezen a távon 0,5 literes palack, személyi igazolvány, vízhatlan csuklyás esőkabát és mobiltelefon. Persze kulacsból kettőt vittem és kiegészítettem a listámat némi sótabival, gumicukival. Szóval útra készen vártam a jelre, majd indulás a Bükkös patak mentén ki a városból Pilisszentlászló felé.
Már reggel is nagyon meleg volt és ez csak fokozódott. Szerencsére az út nagy része erdőn keresztül vezetett, így a fák adtak némi árnyékot. Frissítés és indulás Visegrád felé. Visegrádon próbáltam minden energia és víz raktáromat feltölteni, mert tudtam, hogy még csak innen jön a java szintemelkedés. Éppen indultam volna tovább, amikor megláttam a lépcsőn ülve egy baseball sapkás, szakállas srácot, kissé megrogyva, aki nagyon ismerős volt. És egyszer csak beugrott a Projekt422. Odaléptem hozzá és ez hagyta el a számat: „Helló! Nem te vagy az a srác, aki kétszer is körbefutotta a Balatont, hadd gratuláljak”. Egy mosoly, egy kézfogás és már indultam is tovább. Persze pár lépéssel később rájöttem, hogy mekkora bunkóság már odamenni valakihez, aki próbálja összerakni magát az út hátralévő részére és már kb. 12 órája úton van, a lábában 80 km-rel és 3000 m szinttel, tetézve ezt azzal, hogy még a nevére sem emlékszem. Szerencsére este a versenyközpontban is találkoztam vele és mondom neki: „bocsi Peti”; de megnyugtatott, hogy nincs gáz. Innen is gratulálok Geszti Péter.
Szóval elindult a távom kaptatósabb része. Elő is vettem a túrabotot, hogy segítségemre legyen. Irány a vár, majd feljebb és feljebb a Pap-rétig. Ez úgy nézett ki, mint valami vesztőhely és egy autómosó keresztezése. Mindenki locsolást kért és ezt követően többen a rét szélén lévő fák árnyékában elmélkedtek. Gyorsan betáraztam és indultam tovább. Jöhet a híres-hírhedt két tüske. Az első lábánál frissítés a pataknál és mászás. A tetőre érve kezdett görcsölni mindkét lábszáram, így extra sótabival próbáltam javítani a helyzeten. Irány lefelé majd jöhet a kettes. A tetejére ismét görcsök és hiába a masszírozás és a tabi, nem akart teljesen elmúlni. A Skanzenhez érve jeget kértem és betuszkoltam a kompressziós szárba az éppen fájó részhez. Sokat segített a maradék 6-7 km-re ami enyhén lejtős sík szakaszból állt, a vége felé egy végtelennek tűnő patakparti sétánnyal. A célegyeneshez vezető úton taps és éljenzés. A célban befutóérem és hideg cola. A versenyközpontban kaja, pia és finisher felirat a pólóra.
7 óra 34 perc és 1830+D szintemelkedés.
Jó hangulat, jó szervezés, jó erőpróba! Terepre fel.

Király(fi) Gábor

A képgalériát ide kattintva nézheted meg!