Elérhetőségek

IPA Szombathelyi Szervezet

Cím: 9701 Szombathely,
Pf. 325.
E-mail:
ribes@ipa-szombathely.hu
Elérhetőségeink


Taggyűlés

2016.03.03. 15:00

A Tisztelt Tagtársakat szeretném tájékoztatni, hogy vannak még csodák! Még az elnökség tagjait is érheti meglepetés. A körülmények tekintetében pedig különös mód értékelni kell az eredményt. Mármint a taggyűlésen megjelentek létszámát. Mint már a korábbi években megszoktuk, nem volt nagy érdeklődés a kötelező taggyűlés iránt. Minden évben van olyan programunk, ahol jóval többen összejönnek. Ugyanakkor el kell mondani, hogy sosem volt még ennyi tagtársunk jelen taggyűlésen, mint az idein. 25 fő jelent meg, tisztelte meg az elnökséget, hogy a lényegében évközben a honlapról megismert tevékenységekről szóló beszámolókat meghallgassák. Ez már csak azért is nagy szám, mert aznap – mikor máskor – elég sok kollégánknak a szolgálati feladatok hoztak nem várt elfoglaltságot, így többen is voltak akik már akkor értek oda, amikor a taggyűlés véget ért. Azért nekik is megköszöntük, hogy eljöttek, de természetesen az érdemi munkában már nem tudtak részt venni, csak a még meglévő pogácsa maradéktalan hasznosításában. Aztán tovább nehezítették a megjelenést az enyhe időjárás következtében egy ideje fellépett betegségek is.

A tagság a 2015. évről szóló beszámolók meghallgatása és elfogadása után a jogszabály változásokból eredő alapszabály módosításokat is megszavazta, valamint az újonnan megalkotott gazdálkodási szabályzatot is. Elfogadásra került a 2016-os évi költségvetés, valamint a 2017-es rendezvényterv is (ez utóbbit már a honlapon is megtalálhatjátok).

Az elnökség nevében köszönöm mindazoknak, akik a taggyűlésen jelenlétükkel megtisztelték az vezetőséget, idejükből ilyen kevésbé vidám, de kötelezően megtartandó egyesületi programra is áldoztak.

 

R.A.

 

KÉPEK!

Taggyűlés

Vissza az előző oldalra!
Weboldalunk sütiket (cookie) használ működése folyamán annak érdekében, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassa Önnek, valamint a látogatottság mérése céljából. A sütik használatát bármikor letilthatja! Erről bővebb információkat olvashat itt: Adatkezelési tájékoztatónk
IPA Szombathelyi Szervezet - Magyar