Június 8-án nem hagyományos "pogácsás" közgyűlést tartott az IPA Magyar Szekció Szombathelyi Szervezete. Ezt abból is lehetett érezni, hogy a rendezvényen részt vett többek között Mészáros Mária, az IPA Magyar Szekció elnöke, Horváth Ferenc, az IPA Vas Megyei Szervezet elnöke, Dr. Jónás Zsigmond, az IPA Vas Megyei Szervezet örökös tiszteletbeli elnöke; a Főkapitányság vezetését Dedics Zoltán r. ezredes, rendészeti főkapitány-helyettes, míg Szombathelyi Rendőrkapitányságot dr. Gulyás Ferenc r. ezredes, kapitányságvezető képviselte. A napirendi pontok ismertetését követően elnöki, kincstárnoki és felügyelő bizottsági beszámolókra került sor, majd a költségvetési terv és a programterv elfogása következett, az általában megszokott módon. Az utolsó napirendi pontok azonban nagy változásokat jelentettek a szervezet életében, hiszen Ribes Attila elnökünk bejelentette, hogy a továbbiakban nem kíván tisztséget viselni. Javaslatára a közgyűlés az alábbi összetételű elnökséget választotta meg:
Ezt követően a közgyűlés az Alapszabály módosítása után Ribes Attilát a szervezet örökös tiszteletbeli elnökévé választotta, majd a Szekció elnöke adta át a kiváló IPA munkáért elismerő díjat Attilának.
Gábriel P. Gábor
A képgalériát ide kattintva nézheted meg!
Évi szokásos első rendezvényünket, a farsangi bált január 31-én, szombaton este tartottuk. Idén már nem csak a „szokásos” tagok – rendőrök, pénzügyőrök – voltak jelen IPA Baráti Kör tagokkal a párjainkkal, hanem már a katasztrófavédelemnél és a büntetés-végrehajtásnál dolgozók is. A létszámon is érződött ez már, hiszen 150 fő jött el erre a „csoportos foglalkozásra”.